Egyre több a koronavírusos beteg, az emberek nem tartják be a hatósági határozatokat, de továbbra sincs szó kötelező házi karanténról - videó

187-re emelkedett a beazonosított fertőzöttek, 9-re az elhunytak száma - mondta Müller Cecília, majd köszönetet mondott a külföldről hazaérkezőknek, akik önkéntes karanténba vonultak, illetve azoknak az időseknek, akik otthon maradtak. Hogy mi a helyzet azokkal, akik nem így cselekedtek, azt csak részben lehet tudni, az operatív törzs - dacára a bevált európai gyakorlatnak - továbbra sem tartja indokoltnak a kötelező házi karantén bevezetését, még mindig csak kérnek, és tanácsokat osztogatnak.

Közölték, hogy több mint 4200-an házi karanténban vannak, közülük 24 főt már megbírságoltak, 137 ember ellen pedig feljelentést tettek. Azt nem említették, hányan lehetnek olyanok, akik (akár külföldről hazatérők, akár idősek) nem tartják be az előírásokat, ajánlásokat, és nem tudunk róluk semmit. Egy biztos:

Az ajánlásokat és hatósági határozatokat sem tartják be az emberek, sőt egyre többen szegik meg azokat.

- hangzott el az operatív törzs mai sajtótájékoztatóján, majd hozzátették: ezeknek a betartása az egyetlen esély a vírus terjedésének megakadályozására.

De a rendkívül felkészült és határozott operatív törzset ez sem zökkentette, ki az elmúlt napok, hetek megszokott rendjéből, így hát ezúttal is

arra KÉRTEK mindenkit, tartsák be szépen a hatósági határozatokat, ajánlásokat.

Nos, igaz ugyan, hogy eddig sem ért semmit a könyörgésük, de legalább nem adják fel, hátha most bejön...

Csakhogy ez nem más, mint emberéletekkel való hazardírozás!

A legtöbb országban egyébként jóval határozottabban, jóval korábban cselekedtek, és elrendelték a kötelező házi karantént, aminek bevezetését a Jobbik régóta követeli a kormánytól.

Egyébként látta valaki Orbánt? Csak mert a kormany.hu szerint részt vett a mai sajtótájékoztatón.

kormany.hu