Szijjártó szerint "több száz tonnányi védekezéshez szükséges eszköz érkezik még"

Azért, mert Orbán Viktor elég kommunista emlékművet koszorúzott Pekingben. Na, jó, Szijjártó Péter nem egészen így fejezte ki magát, de a lényeg ez.

Több száz tonnányi, a koronavírus-járvány elleni védekezéshez szükséges eszköz érkezik még Kínából – közölte Szijjártó Péter a Facebook-oldalán közzétett videóban.

A külgazdasági és külügyminiszter kedden fogadta Tuan Csie-lung kínai nagykövetet, aki állítólag külön hálás Magyarországnak, amiért elsőként nyújtott segítséget Kínának a koronavírus-járvány kitörésekor. Kína pedig viszonozza a segítséget.

Orbán Viktor amúgy éveken át sokat dolgozott nyelvvel a pekingi autokraták elismeréséért, így koszorúzta meg anno a Tienanmen téren található kommunista emlékművet is, és emiatt emlékezett Szijjártó Péter is büszkén Rákosi diktatúrájára.

Persze mindez abszolút zárójelbe helyezhető egy világjárvány idején. Az azonban már kevésbé, hogy a magyar kormány ismét tökéletes ellentmondásba keveredett, miután tegnap a tisztifőorvos Facebook-oldalán közölték, hogy inkább ne hordjon maszkot, aki nem beteg. Mert csak így jut mindenkinek. Korábban egyébként hétezer fórumon mondták el, hogy nyugi, mindenkinek van védőfelszerelés. 

Összefoglalva: van is, meg nincs is, ha van, ne hord, de amúgy lesz, és ha nem lenne, hozunk még több tonnát. Akkor oké.

Bízzunk benne, hogy legalább a negyede igaz néha annak, amit Orbánék mondanak.