Koronavírus-jelentés a nagyvilágból

A koronavírus-járvány jelenleg az egész világ napi „működését”, életritmusát befolyásolja. A helyzet súlyosságát mutatja, hogy például olimpia utoljára a világháború idején maradt el, most mégis elhalasztották a nyárra tervezett legnézettebb sporteseményt. Súlyos globális problémáról van szó, így igyekszünk minden nap összefoglalni, hogyan alakul a helyzet a nagyvilágban.

USA (fertőzöttek száma: 55 568, halottak száma: 809)

  • Több, mint 11 államból jelentettek egy nap alatt több, mint 100 esetet. Csak New Yorkból 500 új esetet.
  • A WHO igazgatója szerint 1 hónapja kellett volna cselekedni. Emellett arra is figyelmeztet, hogy ha túl hamar visszavonják a korlátozásokat, akkor újabb gócpontok alakulhatnak ki. Utalva ezzel Kínára.
  • 10 700 nemzeti gárdistát aktiváltak a vírus elleni küzdelemhez
  • Az amerikai sajtóban először a CNN írta meg, hogy egy brit diplomata is meghalt Budapesten
  • A Kongresszus 27 milliárd dollárt különített el a helyi operatív törzsnek, kizárólag az azonnali és operatív akciókra. Az összeg tartalmazza a vakcina kifejlesztésének költségeit is.
  • A Pentagon modelljei szerint a járvány valószínűleg tovább növekszik.
  • Trump ragaszkodik ahhoz, hogy még április 6 előtt átutalja a tegnap megszavazott segélycsomagban lévő összeget (1000$/fő) az embereknek, annak ellenére, hogy szakemberek szerint a határidő tarthatatlan. A teljes program végrehajtására a Kongresszus egy felügyelőbizottságot hozott létre.
  • A legfertőzöttebb állam, New York állam kormányzója teljesen kiborult a tegnap megszavazott 2 billiárd dolláros programtól, mivel ebből csak 3.8 milliárd jut New York államnak és 1.3 milliárd New York városának. Az államban több, mint 30 ezer fertőzött van jelenleg. A kormányzó azt is elmondta, hogy Trump bejelentése ide vagy oda, de náluk húsvét után is zárva maradnak az üzletek.
  • A tőzsde ma is emelkedett, igaz gyengébben, mint a tegnapi extrém napon.
  • A börtönökből próbálják kiengedni azon elítélteket, akiket szabad lábra lehet helyezni büntetésük lejárta előtt, hogy elkerüljék a tömeges megbetegedéseket.

Irán (fertőzöttek száma: 27 017, halottak száma: 2 077)

  • Iránban már a fertőzések második hullámára készülnek, mivel az utóbbi napokban az iráni újévi családlátogatások miatt több millióan nem tartották be a kormány által kért intézkedéseket.

Szomália (fertőzöttek száma: 1, halottak száma: 0)

  • A vírus elérte Szomáliát és közte a menekülttáborokat is. Szakértők szerint óriási károkat okozhat, beleértve több ezer ember halálát.

Spanyolország (38798 aktív eset, 3445 halálos áldozat, 5467 gyógyult)

Nem volt új kormányzati intézkedés.

Törökország (1828 aktív eset, 44 halálos áldozat, 0 gyógyult)

Az üzletek a vírus miatt csak 09:00-tól 21:00-ig lehetnek nyitva és maximalizálni kell terület alapján mennyien mehetnek be egyszerre vásárolni. A rendelet továbbá azt is tartalmazza, hogy maximalizálniuk kell a közlekedési vállalatoknak azt, hányan vehetik igénybe a szolgáltatást.

Görögország (704 aktív eset, 20 halálos áldozat, 19 gyógyult)

Nem volt új kormányzati intézkedés.

Olaszország (54030 aktív eset, 6820 halálos áldozat, 8326 gyógyult)

Nem volt új kormányzati intézkedés.

Kína (81.218 eset, 3.281 halott, 73.280 gyógyult)

  • A csütörtöki G20 online konferencián a kínai elnök részt vesz.
  • Trump kedden azt mondta, nem fogja többé a Chinese Virusként emlegetni a vírust.
  • Egy hongkongi tanulmány szerint a vírus az első tünetek megjelenésétől számított egy héten belül a legfertőzőbb.
  • Hongkongban a növekvő esetszámok miatt szigorításokat akarnak bevezetni, szóba került a gyűlések tiltása, az üzletek nyitvatartásának korlátozása, és a tömegközlekedés leállítása is.

Dél-Korea (9.137 eset, 126 halott, 3.730 gyógyult, 357.896 teszt)

  • 100 új eset, 6 új halott, 9.314 teszt egy nap alatt.
  • Szigorítják az USA-ból érkezők ellenőrzését, mindenkinél hőmérést végeznek, kikérdezik őket a tünetektől, és aki 90 napnál tovább maradna az országban, annak 14 napos otthoni karanténba kell vonulnia még ha tünetmentes is. Csak azokat tesztelik, akiknél jelentkeznek tünetek.
  • Csökkentik a kormánytagok és a vezetők fizetését 30%-kal.
  • A kormány sok kkv esetében átvállalta a bérek egy részének kifizetését. 500 milliárd von ($406 millió) lett elkülönítve erre a célra.
  • A tavalyihoz képest 32.6%-kal nőtt a munkanélküliség.

Japán

A GDP nagyjából 10 százalékának megfelelő költségvetési ösztönzőprogramot tervez indítani a japán kormány olyan háztartások számára, amelyek a járvány gazdasági következményei miatt elveszítették bevételüket. Áprilisban kerül a parlament elé, a tervek szerint a háztartásonként akár 300 ezer jenes (880 ezer forint) juttatás kifizetése májusban kezdődne meg. Tartanak tőle, hogy az olimpia elhalasztása még rosszabb helyzetbe hozza a gazdasági helyzetüket.