Ha a vírus előtt állítólag szárnyalt az ország, akkor hol marad a munkanélkülivé váltak megsegítése?

Az elmúlt években azt zengte a KESMA összes kitartott kádere, hogy Magyarország szárnyal, fél Európa a lábaink előtt hever, és könyörögnek a gazdaságpolitikai receptért. Akkor a szárnyaló gazdaság vajon most miért nem képes megtenni azt, amit számos uniós ország megtesz: komolyan támogatni anyagilag a munkából kiesetteket?

"Még az ellenségeink sem tudják tagadni a magyar gazdaságpolitika sikerét, ilyen alacsonyan még soha nem volt a munkanélküliség, ekkora megtakarítása még soha nem volt a társadalomnak, és ekkora fogyasztása sem; szárnyal az ország" - mondta Semjén Zsolt 2019 szeptemberében, vagyis mintegy fél évvel ezelőtt. Csak, hogy ne menjünk nagyon messzire vissza az időben.

Minden idők legtöbb beruházása érkezett Magyarországra 2019-ben – ezt pedig már Szijjártó Péter jelentette ki az év elején sajtótájékoztatón.

Hozzátette, hogy a kormány összesen 101 nagyberuházásról tudott megállapodást kötni külföldi és magyar nagyvállalatokkal, ami hárommal több, mint a 2018-ban elért korábbi csúcs. A beruházások összértéke eléri az 1705 milliárd forintot, ami szintén abszolút rekordnak tekinthető és a tavalyi GDP csaknem 4 százalékát teszi ki - hangsúlyozta Szijjártó.

A kormány összesen 156 milliárd forint vissza nem térítendő támogatással segítette ezeknek a beruházásoknak a megvalósulását. Az új beruházásokkal létrehozott munkahelyeket 50 százalékkal magasabb fizetések jellemzik, mint a 2017-ben létrejötteket, ez pedig a magyar gazdaság dimenzióváltását tükrözi - tette hozzá. Nem mellékesen Semjén Zsolttal egy időben, 2019 szeptemberében azt is mondta, hogy 

Magyarország 285 millió dollárra növelte a fejlődő világ felzárkóztatására szánt támogatását. Azaz, kb. 85 milliárd forintra.

Szintén büszkén verte a mellét a kormány tavaly év végén, mikor közölte: három év alatt 11,2 milliárd forintot költöttek a világ különböző pontjain "keresztények megsegítésére". De ne felejtsük el azt sem, hogy  Ugandába, a Zöld-Foki-szigetekre, PanamábaSzíriába és Mexikóba is küldtünk már milliárdokat. Nem is keveset. 

„A számlálónk 11,2 milliárd forintnál jár, a Hungary Helps Programon belül ennyit költöttünk kifejezetten a szükséget szenvedő vallási közösségek megsegítésére az elmúlt majdnem három évben. A jövő évi büdzsé szerint a támogatási keretünk hárommilliárdos, ami azt jelenti, hogy Magyarország továbbra is kiáll az üldözött keresztények mellett” - mondta akkor Azbej Tristan, az üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtitkár. 

Btw. Építettünk kórházat Vietnamban, finanszíroztunk hármat Szíriában, és felhúzunk egyet Kenyában is.

És akkor hol vannak most ezek a jobbra balra repkedő milliárdok? Hol van a munkából kiesett százezrek bevételének pótlása? Vagy köztük tán nincsenek keresztények?

Szlovéniában például a mikrovállalkozások a minimálbér 70 százalékának megfelelő havi jövedelmet kapnak az államtól, ami után nem kell járulékot fizetniük és átmenetileg mentesülnek a havi jövedelemadó-előleg fizetése alól is.

Csehországban fizet az állam a gyerekével otthonmaradó szülőknek. Továbbá az államtól megkapják bérük 80 százalékát azok a dolgozók, akiknek a munkahelye ideiglenesen bezárt a koronavírus miatt hozott rendeletek nyomán. Ebbe a körbe tartoznak a vendéglátóhelyek és a nem létfontosságú termékeket áruló boltok dolgozói is.

Romániában a kényszer-szabadságoltak bruttó bére 75 százalékának átvállalásáról döntött a kormány. Emellett a 12 évnél fiatalabb gyereket, vagy 18 évnél fiatalabb fogyatékos gyereket nevelő szülők is fizetett szabadságra jogosultak a kihirdetett szükségállapot végéig.

És még lehetne sorolni, mennyivel járnak ebben is fényévekkel előttünk a szomszédos országok.

Orbán Viktor a hatalmának bebetonozása közben talál elfelejtette, milyen „szárnyaló gazdaságpolitikát” folytatott, vagy ez is csak egy jól felfújt propagandalufi volt? Esetleg jobban kell a lóvé az oligarcháknak?