Koronavírus-jelentés: A járvánnyal kapcsolatos hírek a nagyvilágból

A koronavírus-járvány jelenleg az egész világ napi „működését”, életritmusát befolyásolja. A helyzet súlyosságát mutatja, hogy például olimpia utoljára a világháború idején maradt el, most mégis elhalasztották a nyárra tervezett legnézettebb sporteseményt. Súlyos globális problémáról van szó. Rendszeresen jelentkezünk egy összefoglalóval, amiben konkrét adatokat is közlünk. 2020. március 27-én így festett a helyzet.

Az Egyesült Királyságban polgárok milliói nem részesülnének a kormány gazdaságot megsegítő csomagjából. A pénzügyminiszter, Rishi Sunak csütörtökön leplezte le a csomag részleteit, melyekből kiderült, 3 milliárd font (3,6 milliárd dollár) értékben legfeljebb 3,8 millió önálló vállalkozó vagy szabadúszó munkavállalót támogat a kormány. Azok azonban, akik legalább 50 000 fontot (60, 800 dollárt) keresnek nem fogják megkapni a támogatást. Az önálló vállalkozók hároméves időszakban potenciálisan kaphatnak majd készpénzjuttatást az átlagos havi jövedelem 80 százalékáért, amelynek felső határa 2500 font, vagyis 3000 dollár).

Gerard Grech, a Tech Nation technológiai vállalkozók hálózatának vezérigazgatója azt várja el, hogy az iparág a legfejlettebb technológiával reagáljon egy világjárványára. Az Egyesült Királyság technológiai ágazatában körülbelül hárommillió alkalmazott nagy részét az önálló vállalkozók teszik ki. Éppen ezért attól tart, hogy ezeket az embereket nem fogja a kormány csomagja kellő módon (leginkább sehogyan) kisegíteni.

A probléma orvoslása érdekében Grech öt szakpolitikai ajánlást javasol:

  • Likviditás a bevétel előtti startupok és induló vállalkozások számára. Alapok átcsoportosítása olyan innovatív technológiai induló vállalkozások támogatására, amelyek pre-profitnak számítanak a következő három-hat hónapban. A kormány kibocsájtott átváltható kölcsönöket az Egyesült Királyságban több mint 1000 vállalat kérhesse.
  • Együttműködési helyek a technológiai vállalatok és az önálló vállalkozók számára: Néhány együttműködési helyiség nem felel meg a kisvállalkozások számára nyújtott kedvezménynek - ezeket átmenetileg vendégszeretetnek lehetne besorolni. A nagy tereket üzemeltető kisléptékű induló vállalkozások jelenleg nem részesülnek adókedvezményben, mivel a vállalkozás földterülete nagy, ezért ez a változás hasznos ideiglenes mentességet biztosítana az egész országban működő együttműködési helyiségek számára.
  • Tehetség: A vállalatok 38 százaléka aggódott a személyzet megtartása miatt a cash flow miatt. Az NI / PAYE halasztást be lehet vezetni annak érdekében, hogy a vállalatok kezelhessék a cash flow-kat és a személyzetet.
  • Vízumok: A 2. besorolású (tier 2) vízummal rendelkező elbocsátott vízumbirtokosok 18 hónapra meghosszabbíthatják vízumukat, függetlenül a foglalkoztatási státuszuktól.
  • Kutatás és fejlesztés: Az áttöréses technológiával foglalkozó AI vállalatoknak finanszírozásra van szükségük. A K + F adójóváírások felgyorsítása javíthatja a hitelek rendelkezésre állását.

Egyesült Királyságban a tegnapi adatok alapján a fertőzöttek száma: 14 743, az elhunytaké 759.

Közben Texasban egy hat gyerekes apuka halt bele a fertőzésbe. Megdöbbentő, de a család állítása szerint teljesen egészséges volt.

Jó hír, hogy a szenátus után megvan a kongresszusi felhatalmazása is a 2000 milliárd dolláros segélycsomag esetében, már csak Trump aláírása hiányzik. A szavazás hírére a tőzsde erős emelkedéssel reagált.

A Washington Post oldalán található egy kalkulátor, ahol 4 szempont begépelésével mindenki kiszámolhatja, hogy milyen mértékű összeget fog kapni az államtól állampolgári jogon.

Végeztek egy kutatást, az USA területén lévő polgármestereket kérdezték meg, hogy milyen az egészségügyi eszközökkel való ellátottságuk. A polgármesterek 90%-a mondta azt, hogy tesztekből, maszkokból, lélegeztetőgépekből hiányt szenvednek.

Már a magyar sajtó is megírta, de az amerikai is hosszan foglalkozik New Orleans helyzetével. Turisztikai szempontból nem mondták le a szokásos Mardi Gras nevű fesztiváljukat, ami gyakorlatilag a vírust szétszórta nemcsak a városban, de az egész országban is. New Orleansban már most szörnyű állapotok vannak. A város tisztiorvosa februárban azt állította, hogy az influenza sokkal veszélyesebb, mint a koronavírus és engedte megrendezni a fesztivált. 13 nappal később diagnosztizálták az első esetet Lousianaban, majd jött a többi is. Csütörtökön már 2 305 esetet regisztráltak.

Sokat írtunk arról, hogy hol milyen intézkedést vezettek be. De vannak államok, ahol (a republikánus) kormányzók nem hajlandóak korlátozásokat bevezetni, nehogy gazdasági kár keletkezzen. Ilyen például Florida is, ahol a kormányzó nem volt hajlandó megkérni a lakosokat, hogy maradjanak otthon, Alabama kormányzója ugyancsak nem kért semmit egy ideig, csak a napokban záratott be minden nem szükséges boltot. Mississippi kormányzója pedig minden üzletet, szervízt, éttermet, bárt létfontosságúnak titulált, így kvázi minden nyitva maradhat.

Bill Gates egy CNN interjúban elmondta, hogy teljesen értelmetlen állami szinten harcolni a vírus ellen. Ez globális probléma, így minél nagyobb szinten kell vele foglalkozni. Trumpék pont az ellenkezőjére készülnek, nem akarják, hogy a kijárási tilalmakat, vagy korlátozásokat államok szabályozzák, ennél kisebb szintre, megyékre kívánják levinni, hogy minél több helyen ki tudjanak nyitni az üzletek. Feltételezhetően Európa is pont ezzel a problémával szembesül. Egy globális problémát, EU-s tagállami szinten alig lehet kezelni, talán egyáltalán nem.

USA-ban tegnap már 97 028 fertőzöttről számoltak be.

Az Egyesült Arab Emirátusokban teljesen átálltak a digitális kormányzati ügyintézésre. Ez azt jelenti, hogy a dolgozók otthonról is ki tudnak adni például működési engedélyeket, szociális támogatásokat, házassági engedélyeket, stb. Most kiderült, hogy ez a rendszer blockchain technológiát is alkalmaz, mely jelentős biztonságot ad. Ez már egy más világ, a 22. század…

A fertőzöttek száma 405, az elhunytaké 2.

Közben Törökország azzal vádolja a szaúdiakat, hogy eltitkolják a koronavírus valódi számait. Arra alapozzák ezt a kijelentésüket, hogy az első eseteket a Mekkából hazatért zarándokok közt találták. ezért 10 ezer zarándokot rögtön karanténba is helyeztek.

Belgiumban a kormányzat szerint lehetséges, hogy május 1-ig meghosszabbítják a kijárási tilalmat.

Érdekesség, hogy már egy macska is elkapta a vírust, így az állatra történő terjedés is igazolást nyert.

Sürgetik a kormányzatot a szakszervezetek, hogy hatékonyabb intézkedéseket hozzon a nagyvállalatok ellen, amelyek visszamenőlegesen munkanélküli jogviszonyba helyezi a munkavállalóit a törvényes védelem helyett, így azok tb jogviszonya sérül

A betegek és a halottak száma is nőtt. Előbbieké 7284-re, utóbbiaké 289-re.

Franciaországban a kormány április 15-ig meghosszabbította a kijárási tilalmat. Egy 16 éves lány az egyik legfiatalabb áldozata a vírusnak.

Az élelmiszergyártók kamarájának elnöke szerint a kormányzat megfeledkezett a kkv szektorról és azon belül is a kis pékségekről és egyéb boltokról a munkahelyvédelmi és vállalkozásmentő intézkedéseik során.

29155 fertőzött és 1696 halott volt a tegnapi adatok alapján.

Kínában csütörtökön bejelentették, hogy a mai naptól ideiglenesen külföldiek nem léphetnek be az országba. Vuhant közben magas kockázatról átminősítették közepes kockázatúvá.

Jó hír, hogy Kína és USA vezetője megígérte, hogy együttműködnek a járvány kapcsán.

  • A kínai adatokat Kínában és külföldön is többen gyanakvással fogadják, hosszú sorokban felhalmozott urnák fotói köröznek a kínai közösségi médiában. 81340 fertőzött, 3292 elhunyt.

A koreai és a magyar kormány, valamint az SK Innovation együttműködnek, hogy 150 Magyarországon ragadt koreait hazaszállítsanak.

Bár kicsit csökkentek a napi új megbetegedések, de Teguban csoportos megbetegedést jelentettek.

Dél-Koreában 9332 fertőzöttről, 139 halottról szóltak az adatok.

Japánban meghosszabbították újabb 1 hónappal a koreaiak beutazási korlátozását.

Már a japán gazdaság is érzi a koronavírus hatásait, a helyzetet a 2011-es és 2008-as helyzethez hasonlították. 1402 fertőzött, 47 halottról számoltak be tegnapig.

Új rendeleteket adott ki a spanyol kormány: Ezek alapján nem lehet elbocsátani a munkavállalókat, az építkezések pedig leállnak. A kormány beleszólna a temetkezési díjakba is. Maximalizálni szeretnék, hogy egy temetkezésért a vállalkozás maximum mennyit kérhet el. Tegnapig közel 50 ezer beteg és csaknem 5 ezer halott volt az országban.

A törökök korlátozzák az intercityket. Egy város és négy falu került karanténba tegnapig. 3528 megbetegedésről számoltak, be és 75 áldozatról.

Görögországban, ahol 830 fertőzöttről és 26 elhunytról adtak jelentést, elhalasztják a nem létfontosságú műtéteket Görögországban.

Olaszországba 6 millió maszk érkezett Kínából. Meghosszabbították a távoktatást az olasz iskolákban. Tegnapig 62013 beteget jelentettek, az elhunytak száma pedig 8215 volt.