Kovácsé a hét legszórakoztatóbb mondata: "Nem értelmezhető a kormány szempontjából a politikai haszonszerzés" - videó

Kovács Skype-kapcsolaton keresztül jelentkezett be tegnap este az ATV stúdiójába, és ezúttal is a hozzá illő stratégiát választotta, ami röviden annyit jelent: a többet erővel, mint ésszel taktikát alkalmazta.

Így aztán cseppet sem meglepő, hogy az államtitkár szavaiban ezúttal sem lehetett túl sok logikát, értelmet találni. A műsorban Kovácsot arról kérdezték, miért vonta vissza a kormány a kedd esti javaslatát, amely korlátozta volna a polgármesterek jogköreit a veszélyhelyzet idejére.

Konkrét választ ugyan természetesen nem adott, de azért annyit sikerült kipréselnie magából, hogy „rájöttek, egy világjárvány közepén nem időszerű ezzel foglalkozni”.

Örvendetes felismerés, így egy hónap elteltével…

Ezen a ponton pedig rá is térnénk a csúcspontra, vagy inkább mélypontra, ahogy tetszik. Ez akkor jött el, amikor Kovács Áder János szavait kommentálta, az aláírógép azt mondta, „ez nem a politikai haszonszerzés ideje”.

Nem találom értelmezhetőnek a kormány szempontjából a politikai haszonszerzés felvetését, hiszen a kormány (...) mindig mindent minden magyar ember érdekében tesz.

- zárta rövidre Zozó, minden kétség eloszlatva. :-D :-D :-D

Azért valaki szólhatna az államtitkárnak, hogy mindezt idehaza milliók, külföldön a hazánkkal ellentétben jogállamok, az ENSZ, az Európai Bizottság, de az elvtelen kormánypárti propagandagyárakkal szemben a valóságról tudósító médiumok is egészen másként látják.