1912-ben éppen ezen a napon született Örkény István

A vegyészmérnöki és gyógyszerész diplomával is rendelkező író novellái a mostani otthonülős napok átértékelésében is segíthetnek.

Ha valakinek a munkája és a családja mellett még mindig akad legalább két és fél órája, amivel azt kezdhet, amit csak akar, akkor gondoljon arra, hogy Örkény István szerint ez a fiatalság titka. Nem kevesebbet állít a groteszk humor nagymestere a Hová siettél?? című novellájában. Próbáljuk Örkény pozitív gondolataival áthatni ezeket a nehéz heteket :

Arra gondoltam, hogy van két és fél órám, és azt csinálhatok vele, amit akarok. Arra gondoltam, hogy az ember addig fiatal, amíg héba-hóba van ilyen két és fél órája. Nem sürgetik. Nem várják. Nem marasztalják. Senkitől sem fél, és senkit sem irigyel: csak van. Arra is gondoltam, hogy ez egyszer el fog múlni, de mindjárt elhessegettem ezt a gondolatot.

Ha pedig a nem éppen pozitív külső körülmények lelki sebek kiújulásához vezetnének, akkor is csak Örkény István jusson az eszünkbe.

Ha az ember megszúrja az ujját és az vérezni kezd, akkor a szervezetünk azonnal kitermel olyan anyagokat, amik a vérzést elállítják, s a sebet begyógyítják. Másnap már nem érzünk belőle semmit. Na most a lelki sebeinkkel is így vagyunk, sőt tulajdonképpen még cifrábban. Mert nemcsak hogy begyógyulnak azok a sérelmek, bukások, balszerencsék, pofonok emlékei, amelyeket elszenvedtünk az életben, hanem működik bennünk, a szervezetünkben valamilyen megszépítő indulat, valamilyen olyan erő, ami átkölti a rajtunk esett szégyent, vagy azt a kudarcot, amit vallottunk.  

További lélekerősítő idézetek felkutatásához bárki szabadon olvashatja Örkény István novelláit az elektronikus könyvtárban.