Koronavírus-jelentés: A járvánnyal kapcsolatos hírek a nagyvilágból

A koronavírus-járvány jelenleg az egész világ napi „működését”, életritmusát befolyásolja. A helyzet súlyosságát mutatja, hogy például olimpia utoljára a világháború idején maradt el, most mégis elhalasztották a nyárra tervezett legnézettebb sporteseményt. Súlyos globális problémáról van szó. Rendszeresen jelentkezünk egy összefoglalóval, amiben konkrét adatokat is közlünk. 2020. április 7-én így festett a helyzet.

USA: a fertőzöttek száma 386 800, a halottak száma 12 285

Kiszivárgott, hogy Trump kereskedelmi tanácsadója, Peter Navarro január végén arról tájékoztatta a Fehér Házat, hogy a koronavírus egy teljes értékű járvány lehet majd az USA-ban. Nem foglalkoztak a jelentéssel…

Az afroamerikai közösségeket jobban, nagyobb arányban sújtja a járvány, mint a többi közösséget az USA-ban.

Több, mint 100 American Arilines légiutaskísérőnek lett eddig pozitív tesztje.

New York kormányzója továbbra is még több szövetségi támogatásra tart igényt, mert nem tudják megoldani a válságot egyedül.

New York polgármestere szerint legalább fél millió Nem York-i lesz, vagy már most is munkanélküli.

Miami Beach kötelezővé tette, hogy mind a vásárlók, mind az eladók takarják el szájukat, orrukat és arcukat valamivel - ha lehet arcmaszkkal - a boltokban, gyógyszertárakban, éttermekben.

A Kincstár arra készül, hogy felkéri a Kongresszust, hogy haladéktalanul kössön további 200 milliárd dollárt egy kisvállalkozási segélyprogramhoz.

Egyiptom: a fertőzöttek száma: 1450, halottak száma: 94

Egyiptom továbbra is minden mecsetet zárva tart, még a Ramadan ideje alatt is.

Spanyolország

Aktív esetek: 83406 (+ 2708 az előző naphoz képest)

Halálos esetek: 13897 (+842)

Gyógyult esetek: 43208 (+2771)

A spanyol szocialista munkáspárt tájékoztató kampányt indított az álhírekkel szemben. Szerintük nagyon veszélyes, hogy álhírekkel próbálják a lakosságot befolyásolni, ezért kedves kis animációs videókkal mutatják be, hogyan lehet megkülönböztetni a valódi híreket az álhírektől. „Mit tehetek felhasználóként?” címmel.

Május 5-én hoznak végleges határozatot arról, hogy mi lesz az érettségivel Spanyolországban. Folyamatos egyeztetés van a kormány és a szakszervezetek között. Az eddig megállapítások szerint a távoktatás nem ugyanolyan minőségű oktatást jelent, mint a hagyományos, iskolában folytatott oktatás. Kiadtak egy javaslatot az intézmények számára (ezek alól kivételek a felsőoktatási intézmények), amelyben javasolják azoknak a tananyagoknak az újbóli leadását, amit a távoktatásos időszakban adtak le. Leszögezték, hogy senki sem fog csúszni egy-két félévet a távoktatás bevezetésével, ugyanis a kialakult helyzetért nem a tanulók tehetnek, ezért nem őket kell büntetni. Az érettségi lebonyolításáról most is tárgyalnak, és végleges döntést a május 5-én tartandó ülésükön fognak hozni az egyeztetésben résztvevő szervek.

Az érettségi vizsgát néhány tartományban már elhalasztották. Ez azért következett be, mert Spanyolországban nem egységes időpontban írják az érettségi vizsgát, hanem tartományonként külön. Ezek a tartományok olyan intézkedést is hoztak, hogy az érettségiket külön időpontban írják a végzősök és a később érettségi vizsgát tevő felnőttek. Ezzel próbálják a korcsoportokat nem vegyíteni a fertőzésveszély miatt. Azt viszont leszögezték, hogy a tanév rendje nem módul a javaslatok ellenére sem.

Luxusipari nagyvállalatok álltak át orvosi segédeszközök gyártására, a kulcs a 3D-s nyomtatás. A korábban parfümöket töltő gépek most kézfertőtlenítőket készítenek és juttatják el azokat kórházaknak és egészségügyi központoknak. A mallorcai Camper gyár például a 3D-s gépeiket maszkok gyártására használja, ezeket már egészségügyileg is bevizsgálták a hatóságok. A divat- és luxusipar manapság az infrastruktúráját az egészségügyi igények kielégítésére fordítja Nyugat-Európában. Az Armani csoport például átállt az orvosi köpenyek gyártására. De említhetjük továbbá a Guccit, Hernot, vagy a Ralph Laurent is.

Spanyolország támogatja annak az EU-s alapnak a létrehozását, amely a tagállamokat segítené ki a nehéz helyzetben. A spanyol gazdasági minisztérium saját javaslatokat dolgozott ki ennek érdekében.

Az ország továbbra is abban érdekelt, hogy az EU átvállalja a tagállamok vírus elleni intézkedéseinek költségét. Szerintük ezzel lehetne minél előbb kilábalni az EU előtt álló válságból és zökkenőmentesen továbblépni. Ugyanakkor a Spanyol Gazdasági Minisztérium javaslatokat dolgozott ki, amelyekhez az El País is hozzáfért. Spanyolország szerint átcsoportosításokra lenne szükség az EU-n belül ahhoz, hogy a tagállamok kiadásait az EU át tudja vállalni.

Új rendeleteket adtak ki az egészségügyi ellátással kapcsolatban. Eszerint az optikai szolgáltatások, a fogpótlás, fogtömés és fizikoterápia csak nagyon szükséges esetekben hajtható végre. Ez azért történt, mert az alapvető egészségügyi szolgáltatásokat csak nagyon szükséges esetekben hajtják végre. Ebbe a besorolásba kerültek be most a fentebb említett példák is. Az intézkedésre azért volt szükség, mert jelenleg az ellátórendszerben máshová kellenek az egészségügyi szakemberek.

Összefogtak a spanyolországi biztosítócégek is, hogy közösen segítsék a veszélyhelyzet frontvonalában küzdő egészségügyi szakembereket. Egy szolidaritási alapot hoztak létre, amely lehetővé teszi számukra ingyenes biztosítás igénybevételét. A biztosítás mértéke személyenként 30 000 euró átlagosan. Az intézkedést bejelentő szakember szerint ekkora mértékű segítséget a biztosítóktól senki sem látott a világon.

Törökország

Aktív esetek: 28242 (+2864)

Halálos esetek: 649 (+75)

Gyógyult esetek: 1326 (+284)

A kijárási tilalommal nem foglalkoznak a lakosok Izmirben, továbbra is rengetegen tartózkodnak az utcán. A hatóságok arra figyelmeztetik őket, ha nem tartják be a szabályokat, hatalmas pénzbírságot kaphatnak, illetve saját egészségüket teszik kockára.

Irmak iskolásai élelmiszercsomagokat készítettek rászorulók számára.

Karacasu körzet rendőrei az utcán tartózkodó, kifejezetten a piacon sétálgató emberek hőmérsékletét ellenőrzik. 

Görögország

Aktív esetek: 1405 (+0)

Halálos esetek: 81 (+5)

Gyógyult esetek: 269 (+199)

A görög miniszerelnök Skype-konferencián tárgyalt a turizmus megsegítéséről és újbóli fellendítéséról.

Újabb intézkedéseket hoztak, amelyek rengeteg diákot és szülőt érintenek. A magániskolák, magánegyetemek, óvodák és egyéb iskolai költségek átvállalásáról döntöttek:

  • A kollégiumi bérletidíjak teljes visszatérítése a diákok és szülők számára.
  • Ha a diákok úgy érzik, hogy a távoktatásban nem azt a szolgáltatást kapták, amelyért ők fizettek, akkor igényelhetik a tandíj egy részének (maximum 50%-os) visszaigénylését.
  • Azok a magánintézmények, amelyek délelőtti oktatást tartanak (magán óvodák, általános iskolák, középiskolák) kötelesek tandíjmentességet biztosítani a szolgáltatásaik minőségi változása miatt.
  • Erre a tanközpontok támogatást igényelhetnek, illetve arra is, hogy munkavállalóikat fizetni tudják. Erre igényelhető munkavállalóként 800 euró támogatás.

Olaszország

Aktív esetek: 93187 (+2577)

Halálos esetek: 16523 (+636)

Gyógyult esetek: 22837 (+1022)

A Fiorentina kénytelen csökkenteni a játékosaik bérét. A klub elnöke szerint a játékosoknak áldozatot kell vállalniuk a kialakult helyzet miatt, ezért bércsökkentés történik a klubnál. Mivel a szerződések nem teszik lehetővé az egyoldalú bércsökkentést, ezért a játékosoknak saját maguknak kell meghatározni mennyit engednek bérükből.

Egyre jobban szegényednek el az emberek Dél-Olaszországban, aminek következtében erősödni kezdett a maffia jelenléte. Az egyház arra kéri a kormányt, hogy segítse az itt élőket és a bűnözők visszaszorítását, mert ennek beláthatatlan következményei lehetnek.