Orbán Viktor bő 10 éve még azt mondta: Elég volt! Most neki üzenik ezt! - videó

A miniszterelnök által kiépített rendszer testesíti meg mindazt, ami ellen akkor elvileg küzdeni akart.

A mára már Európa-szerte elrettentő példaként emlegetett kiégett despota, tíz esztendeje többek között még azt mondta:

Elég volt, hogy egyre kevesebb jut azoknak, akik gürcölnek, gyermeket nevelnek, becsülettel próbálnak fennmaradni, miközben egyre több jut a léhűtőknek, a hazudozó milliárdos szélhámosoknak, az állam védelmét élvező ügyeskedőknek...Elég volt abból, hogy mindent elvesznek...

Különös hallani ezeket a szavakat, főként annak tükrében, hogy az Orbán-kormány tevékenységének köszönhetően egyre kevesebb jut azoknak, akik gürcölnek, akik gyereket nevelnek és tisztességesen próbálnak megélni, miközben a miniszterelnök érinthetetlen strómanjai soha nem látott mértékben vágják zsebre a közpénzmilliárdokat.

 

(A cikk első változata 2020.04.19-én jelent meg.)