Ki volt az az író, aki mellesleg lóversenyt nyert lótenyésztő is volt?


A magyar novellairodalom méltatlanul elfeledett formaművésze, Lovik Károly komoly tekintélynek örvendett a szakmában.

A húszéves fővel már a nemzetközi lovas életben is fontos eseménynek számító Szent István lóversenyen első helyezést elérő fiatalember szenvedélye volt a lótenyésztés és a vadászat. Az író az úri körökben népszerű Vadász és Versenylap című szakfolyóirat tulajdonos- főszerkesztője volt. A korabeli angol lótenyésztők között komoly tekintélynek örvendő Lovik nem akármilyen írói vénával rendelkezett.  

Aki szeretne egy kicsit bepillantást nyerni, hogy milyen volt a századforduló agár-és lóversenyekkel tarkított világa, és nem ódzkodik egy kis társadalomkritikától sem, annak feltétlenül érdemes fellapozni A kertelő agár című kisregényt, amely bárki számára hozzáférhető az elektronikus könyvtárban is. Ha úgy érzi, hogy harcsabajuszú agarászok és a leggyorsabb felvidéki nyúl nyomába eredne, akkor itt az alkalom, hogy Lovik Károly igényes prózájában megmerítkezzen.  

(A cikk első változata 2020. 04. 19-én jelent meg.)