Orbánt védelmezte volna a Pesti Srácok, de helyette megint tátott szájjal futottak abba a bizonyos erdőbe

Az, hogy  a "balliberális médiatúlsúly" már akkora túlsúlyba került, hogy szegény "konzervatív-polgári-keresztény" oldalon csak a funkcionális analfabéták maradtak, már nem igazán bír hírértékkel. De azért szórakoztató. 

Mint ismert, múlt héten Donald Tusk, az Európai Néppárt elnöke a Spiegel kérdésére arról beszélt, hogy szerinte a hitleri diktatúra hívének tetszene, amit Orbán művel. Vagyis gyakorlatilag lenácizta a magyar kormányfőt.

A Pesti Srácok lelkes káderei pedig - akiket ugye azért tartanak többnyire közpénzen, hogy Orbán ánusza köré spirálba rendeződve igazítsák álláspontjukat a pártközpont utasításaihoz - szerettek volna a miniszterelnök védelmében egy "frappáns" fotóval reagálni. Így "oknyomozásuk" során a Wikipédiát (!) is segítségül hívva kiolvasták: "Az a Tusk nácizza Orbánt, akinek a nagyapja valóban náci kollaboráns volt".

Ezzel igazból csak egyetlen gond van. Illetve kettő. Az egyik, hogy a fotó hamis, ahogy ezt a Magyar Hang hosszan ki is elemezte. Mint a lap írja, Donald Tusk nagyapja, Jozef Tusk valóban Wehrmacht katona volt (tehát nem SS), ráadásul ez nem is új információ, mert már a 2005-os lengyel elnökválasztási kampányban előkerült, ergo mintegy 15 éves “hír”. Egyébként az elérhető lengyel források szerint kényszer-sorozottként szolgált, 1944 augusztusa és októbere között, tehát nem önként, előtte pedig koncentrációs táborban raboskodott.

Sebaj, a valóság nem szokta összezavarni a kormánymédiát, amin úgy pörgött végig az infó, mint Németh Szilárd kondérjában a moslék. Mindez ráadásul egy percig nem gátolta meg még a "köz"médiát sem, hogy átvegyék, majd hírként tálalják a bullshitre idomított nézőiknek.

A másik "apró" gond, hogy Donald Tusk nagyapjának képzelt náci mivolta egyébként egy cseppet sem zavarná a Fideszt mindaddig, míg Orbánt nem osztja durván a nyilvánosság előtt. Csak most. Érdekes, nem?

Ja, egyébként a Pesti Srácok szaladt már máskor is ilyen nagyra tátott szájjal abba a bizonyos erdőbe fényképpel kapcsolatban (is). A Srácok tavaly októberben a reformáció emléknapja alkalmából szeretettek volna megemlékezni Luther Mártonról, csak helyette valahogy Martin Luther King Jr. képét sikerült megosztaniuk a Facebookon. Később persze javították, csak ez a fránya internet olyan eszköz, hogy nehéz róla dolgokat nyomtalanul eltüntetni.

Főleg, mert a magyar sajtótörténelem legsötétebb lapjaira az elmúlt években már kitörölhetetlen nyomokat véstek.