Orbánék nagyon aggódnak az NB 1 miatt, Csányi már májusban folytatná a bajnokságot

Nem jó dolog, hogy ott az a sok százmilliárdokból felhúzott stadion, és nincs benne senki. Mondjuk néző a bajnokság alatt se nagyon volt, de legalább meccsek legyenek már!

Csányi Sándort 2010 óta harmadszor választották meg a Magyar Labdarúgó-szövetség elnökének a keddi (elektronikus) tisztújító közgyűlésen. Ez már önmagában izgalmasan hangzik, de amiket Orbán Viktor focirajongó nertársa elmondott, még izgalmasabb.

Az esemény után sajtótájékoztatót is tartott az elnök, szintén videokonferencia keretében, mely során elárulta, hogy legkésőbb mikor kell folytatódnia a labdarúgó NB I-nek ahhoz, hogy be lehessen fejzeni az évadot.

Rágod már a körmöd, nem?

Na, akkor mondom: június 13. Ez a határidő. Ha addig nem indul újra a bajnokság, akkor nem is folytatódik. ☹

"Két forgatókönyv is elképzelhető ebben az esetben: nem lesz feljutó és kieső sem vagy lesz feljutó, ebben az esetben tizennégy csapattal kezdődik a következő szezon. Ha most Ausztria úgy látja, hogy el tud indulni, akkor remélem, mi is eljuthatunk odáig néhány héten belül. Jó lenne nem az utolsó pillanatban, hanem már májusban" - jelentette ki Csányi Sándor.

Most pedig, hogy a legérdekfeszítőbb adatokon túl vagyunk, érdemes felidézni azt is, hogy látja az elmúlt 10 évet a magyar labdarúgás Alfája és Omegája: büszke az infrastruktúra fejlesztésére, a tömegesítésre, a játékvezetés színvonalára, ugyanakkor úgy érzi, nincs elég szakember a magyar futballban, főleg az utánpótlásban. (:O :O :O)

„Lehet, hogy erre nem koncentráltunk eléggé″ – jelentette ki.

Az elmúlt 10 év leghatalmasabb felfedezése pedig még nem minden. Kiderült továbbá, hogy a magyar bajnokság érdekesebb, mint a spanyol. És bár a "nézőszám terén kitűzött célokat nem sikerült teljesíteniük", ez nem az ő hibájuk.

"Ez nem az érdeklődés hiánya, hiszen a tévében a magyar válogatott meccsei a legnézettebbek, ezután jön az NB I, amit többen néznek, mint a topbajnokságokat. Engem is jobban érdekel egy Paks–Kisvárda, mint egy spanyol bajnoki, leszámítva mondjuk az El Clásicot. A stadionépítés is közrejátszott abban, hogy kevesebb volt a néző, hiszen sok klubnak otthonától távol kellett játszania. A családbarát körülmények már megvannak, leszámítva a trágár kifejezéseket, az antiszemita, kirekesztő bekiabálásokat. Láttuk a Fradi és a Fehérvár nemzetközi meccsein, hogy a magyar szurkolók igenis tudnak viselkedni. Ezt kellene elérni a hazai meccseken is, ezért legtöbbet a klubvezetők tehetnek"

- mondta az MLSZ parádés elnöke.

Áhá. Akkor most már minden világos.

Többek között az is, hogy miközben pl. Gödöt csődbe juttatja, miért ad a kormány 440 milliós extra támogatást az új stadionnal rendelkező, fideszes vezetésű Kisvárdának.

Amúgy meg évtizedek óta köztudott, hogy egy Paks-Kisvárda sokkal izgalmasabb, mint mondjuk egy Sevilla-Atlético Madrid. Ahogy az is, hogy amint kevesebb lesz a káromkodás, családok százezrei tódulnak majd az új stadionokba NB 1-et nézni. Úgyhogy: hajrá, Magyarország, hajrá, magyarok!