Mészáros Lőrinc a világjárványnál is „okosabb”

Orbán legismertebb strómanját a koronavírus sem hátráltatja, egyre nagyobbra és nagyobbra hízik.

Bár több állami beruházást gátol a vírus miatt elrendelt vészhelyzet, Lölőkénél még ilyenkor is zsíros projektek landolnak.

Az elmúlt hetekben nagyösszegű tendereket zártak le

- írta meg a G7, melyek bekerültek az Elektronikus Közbeszerzési Rendszerbe.

Az itt fellelhető információkból derült ki, hogy a felcsúti stróman újabb közbeszerzések nyertese lett. Március elején például ő lett a befutó a Püspökladány és Biharkeresztes közötti 55,6 kilométeres vasútvonal villamosítására kiírt tenderen. Egészen pontosan az osztrák Strabag vasúti vállalata és a Mészároshoz kötődő R-Kord alkotta konzorcium lett a győztes egy 47,2 milliárdos ajánlattal.

A lap megjegyzi, hogy ez 850 milliós költséget jelent kilométerenként, ami nagyon magas árnak tűnik.

Az R-Kord emellett egyébként Vácon és Újszászon is transzformátor alállomás teljes építészeti villamos rekonstrukcióján is dolgozhat majd, méghozzá 4,3 milliárd forintért.

Miközben tehát naponta ezrek veszítik el a munkájukat, köszönhetően többek között annak, hogy a kormány, szinte az összes európai országtól eltérően nem nyújt valódi segítséget a munkavállalóknak és munkáltatóknak, Orbán legnagyobb találmánya tovább hízik.