Jobbik: engedjék nyugdíjba a munkájukat elveszítő 60 év felettieket

Az ellenzéki párt elnöke ma határozati javaslatot nyújtott be az Országgyűlésnek.

A Jobbik megadná a nyugdíjazás lehetőségét azoknak a 60 év feletti munkavállalóknak, akik a koronavírus-járvány miatt elveszítették állásukat.

A választható nyugdíj lehetősége az elképzelés szerint két pillérből áll, egyrészt

megteremti az öregségi nyugdíj igénylésének lehetőségét az öregségi nyugdíjkorhatár előtt azon munkavállalóknak, akik 2020. március 1. napjáig 60. életévüket betöltötték, és munkaviszonyuk 2020. március 1-je után szűnik meg,

másrészt

a 60 év feletti munkavállaló akkor is nyugdíjazható, ha munkahelyén olyan létszámleépítés zajlik, amely őt magát nem érinti, fiatalabb kollégáit viszont igen. Ebben az esetben választható lenne, hogy inkább nyugdíjazzák az idősebb munkatársakat, a fiataloknak pedig így megmarad a helyük, nem lesznek munkanélküliek.

Az érintettek nagyon nehéz helyzetben vannak, hiszen életkoruk, valamint képzettségük miatt a világjárvány miatt kialakult válságban szinte kilátástalan harcot folytatnának új munkáért.

Azzal, hogy a 60 év feletti, de a rájuk vonatkozó öregségi nyugdíjkorhatárt még el nem érő munkavállalóknak megnyílik a jogosultságuk az öregségi nyugdíjra, nem csupán ezen személyi kör egzisztenciája lesz biztosított, hanem összefogással azoké is, akiknek a tovább foglalkoztatása ezáltal biztosítottá válik

- tette hozzá Jakab Péter.