Olvassunk Ottlikot a járvány idején (is)!

Ezen a napon ünnepeljük Ottlik Géza születésének évfordulóját. A Kossuth- és József Attila díjas író igazi européer volt, aki nemesi család sarjaként már fiatal korában komoly tájékozottságot szerzett az angol és francia kultúráról. A nem mellesleg bajnoki címet is elnyerő bridzsjátékos a reáltudományokban is jeleskedett.

A tábornok és magas rangú állami tisztviselő felmenőkkel bíró író rendkívüli zsenialitással jelenítette meg a saját életében is átélt katonai iskolai éveket az Iskola a határon című regényben. Ottlik kortársai körében is ismert volt különös műgonddal társított írói munkamódszeréről. A fegyelem és a rend szeretete, a tisztánlátás képessége egész életében jellemezte az írót. Nem csoda, hogy így a több hónapja tartó járványidőszakban is találni bőven olyan Ottlik-idézetet, ami segít egy kicsit könnyebben elfogadni vagy éppen feldolgozni a jelen világállapotot.

Ottlik derűs, mértéktartó eleganciája az egyre nehezebbé váló hétköznapok elviselésében is segít.  Miként írt a betegségről a második világháború idején üldözötteket is megmentő művész?

A betegség nem úgynevezett "jó". De például, aki volt valaha csecsemő, visszakerül vele az anyja ölébe, kialhatja magát végre, kap enni-inni, kiszolgálják, heverhet nyugton. Annyit alhat megint, amennyi alvás kell neki. Visszamerül a született kiváltságaiba. Király és titok. Gyengédség veszi körül és szolgálat. És ha csak lagymatag, tessék-lássék módra is; és ha álszent, beidegzett képmutatásból is; annyi baj legyen: jelzést kaptál az eredeti egyedülálló helyzetedről. Helyrebillen a világ: körülötted kering megint. Az embernek cseléd kell és nem parancsnok. Mindenkinek, a gyengének is, az erősnek is. A többi ember részéről. Születésed pillanatától fogva, és mindvégig is, segítségre van szükséged. Segítségre, mégpedig az élethez.”  

Reméljük, hogy erre a segítségre hétről hétre egyre kevesebb embernek lesz szüksége és egyszer, valahára a járvány utáni boldog lábadozás időszakához is elérkezünk.