Fecseg a felszín. Hallgat a mély? - A felhatalmazási átverés margójára
Szögezzük le: a hazai politikai viták kisiklatásának Európa-, de talán világbajnoka a jelenlegi magyar kormány.
Zseniális módon terelik el a figyelmet az elmúlt harminc év minden árulásáról, a rendszer mélyszerkezetében megbújó bajáról azzal, hogy nem létező háborút vizionálnak Brüsszellel – majd elköltik a gyenge forintárfolyam miatt még bőségesebb uniós forrásokat. Vagy éppen azáltal, hogy kommunikációs panellé emelték:
„ülésezik a parlament”, mintha önmagában ez a demokrácia diadalíve lenne, lehetne. Ebben a parlamentben fogadták el ugyanis azt a felhatalmazási törvényt, ami egy sunyi, aljas politikai termék. S húzzuk alá vastagon: a világon semmi köze a járványügyi védekezéshez, esetleg csak a mindent megideologizálni képes közösségi kormányzati véleményformálók szerint.
Tudjuk, azokról van szó, akik szerint a Budapest-Belgrád vasútvonalra külföldi hitelből százmilliárdokat költeni különösen időszerű és fontos beruházás, valamint a Fidesz nulláról meggazdagodott milliárdosai egyfajta „nemzeti tőkések”… Nos, nem lennék az említettek helyében, mivel napok alatt kiderült, hogy vakhittel tévednek, vagy egyszerűen hazudnak, ugyanis a felhatalmazási papíros nélkül a belügyminiszter és Müller Cecília egy-egy rapid döntésével is el lehetett érni, hogy ne nyíljanak újra a határok és az iskolák. A leginkább rémisztő mégsem ez, hanem annak az országnak a képe, ahol a hasonló átverés kiderül, és ennek a világon semmiféle belpolitikai következménye nincsen – mindenki marad a saját véleménybuborékában, folytatja a saját virtuális háborúját, a táborok között pedig már nincs lényegi átjárás.
Hasonlóan visszás volt a Fidesz-KDNP azon ígérete, hogy a veszélyhelyzet idején kizárólag olyan témákat hoz a parlament elé, amelyek szorosan szükségesek a járvány leküzdéséhez, mert logikus módon most erre kellene koncentrálni minden pénzügyi forrást és szellemi energiát. Nos, mindez „majdnem” sikerült: a Ház elé került az, hogy az agrárbárók könnyebben koncentrálhassák birtokaikat, mi kerüljön rögzítésre a személyi igazolványban, milyen megállapodást kötünk Szingapúrral, hogyan lehet kereskedni üvegházhatású gázokkal, hogyan akarnak titkosítani további szerződések körüli adatokat, továbbá hogyan tudják megkönnyíteni a nagyobb magyar ingatlanvállalkozók (!) hazai és külföldi terjeszkedését. Valamint hogyan lehet különleges gazdasági övezetté nyilvánítani azon nagyberuházások helyeit, ahonnan eddig az iparűzési adóbefizetések a helyi önkormányzatokhoz folytak be, így számos ellenzéki vezetésű településhez is. Mindezt, közvetve a választók akaratát írja felül a kormány azzal, hogy ezeket a bevételeket a mindenhol vegytisztán fideszes megyei vezetésekhez irányítja, akik majd kegyúrként eloszthatják az eddig szabadon, kultúrháztól az útfelújításokig felhasználható forrásokat… Végül persze lesznek olyan nagyvárosok, akik adóbevételeit a kormány „megkíméli”, ám ennek minden esetben ára lesz.
Ne legyenek kétségeink: Orbán Viktor kegyesen „vissza is adhatja” a hatalmat, ha a felhatalmazási törvény és a róla szóló vita reflektorfényei mögött elintézte, amit szerettek volna: a közpénzek még eredményesebb és még kevésbé látható, intézményesített megcsapolását.
A demokrácia illúzióját mindenáron fenn akarják tartani, ám két „na látják, működik a parlament” kiszólás között a rendőrség Facebook-kommentelőket visz el. Még szomorúbb, hogy az ilyen túlbuzgó, és nagy jóindulattal is a demokrácia szürke zónájába tartozó „érdekességek” egy idő után nem is direkt parancsra történhetnek, hanem a rendszertelenség rendszere önálló életre kel. S rövid idő elteltével hol megfelelési kényszer, hol teljes szerepzavar okán az alsóbb szintjei kompenzálnak, túlteljesítenek, bizonygatnak. Még akkor is, ha teszem azt, a kivonuló járőr borzalmasan érzi magát intézkedés közben, az áldozat pedig megszokja, hogy ez az új világ, az új rendszer. Ismerős ez a kép valahonnan? Nem véletlenül: a fiatal demokraták éppen olyanok lettek, mint akik ellen megboldogult ifjúkorukban oly ádázul küzdeni szerettek volna. Ilyen módszerek között szocializálódtak, s észre sem veszik, hogy minden mozdulatukban az tükröződik vissza, ahogy velük bántak, amilyen eszközrendszert velük szemben alkalmaztak. A gondolatrendőrség és a házmestertempó helyett én inkább arra szavazok, hogy ne csak a negyven évnyi kommunizmus, de az elmúlt harminc év rossz beidegződéseit is hajítsuk ki oda, ahová való: a történelem szemétdombjára.
Z. Kárpát Dániel, a Jobbik országgyűlési képviselője, a párt alelnöke
(Jó, ha tudod, hogy egy véleménycikket olvastál, ami nem feltétlenül tükrözi a Zsúrpubi szerkesztőségének álláspontját, de nálunk akkor is a szabad vélemény a legfontosabb.)