Mindenki azt remélte, hogy a felhatalmazást az egészségügy javítására használja Orbán, nem így lett - interjú Lukács Lászlóval
Az egészségügyi rendszert most kellett volna nagyon védeni, helyette még védtelenebb lett. A területet tekintve az elmúlt hónapok legnagyobb kárvallottjai a betegek és az egészségügyi dolgozók – mondta portálunknak Lukács László. A Jobbik egészségügyi szakpolitikusa szerint a járványhelyzet elsődleges tanulsága, hogy a népegészségügyi rendszert nem illik szétrombolni, de kétszer is megtette a kormány, mindkétszer „közigazgatási karcsúsítás” keretében.
Zsúrpubi: A járvány miatt extrém módon került előtérbe az elmúlt hónapokban az egészségügy helyzete. Épp a minap „elemeztette ki” a kormány a Nézőpont Intézettel, hogy az Orbán-kormány 95 százalékban teljesítette a 2010-es vállalásait. Ezek között szerepelt, hogy "csökkentik a várólistákat", a kórházak adósságállományát rendezik, de akkor még fontosnak tartották "az egészségügyi dolgozók külföldre vándorlásának megakadályozását" is, és hazacsábításukat kiemelt feladatnak nevezték, akárcsak az anyagi megbecsülésüket. Ezek szerint minden teljesült?
Lukács László: A kormány házi kutatóintézete már egy jó ideje olyan eredményekkel áll elő, amelyek köszönőviszonyban sincsenek a valósággal. Aki próbált ellátáshoz jutni - vagy tudott még a koronavírus előtt - pont az ellenkezőjét tapasztalhatta. Az egészségügyben a várakozás az ellátásra nem csökkent, inkább nőtt. A várakozás csökkentése nem a műtéti előjegyzési listák csökkentésével kellene, hogy egyenértékű legyen, hanem a tényleges várakozás csökkentésével. A teljes várakozási idő a háziorvosi ellátástól egészen a kórházi legmagasabb ellátásig tart a valóságban.
Van lassan félmillió ember, akinek háziorvosa sincs, a szakrendelések is zsúfoltak és a pénzhiány miatt ott is, és a kórházakban is egyre többet kell várakozni.
A szükségesnél kevesebb pénz eredményezi azt, hogy többet kell várakozni a háziorvosnál, szakrendelőben és műtétre, és a kórházak rekord adósságáért is ez felel. Szinte minden évben csúcsot döntenek az adósságok. Ez egy 10 éves probléma. Ezt például még nagyító nélkül is látnia kellett volna a kutatóintézetnek.
ZSPB.: Orbán elvette, Orbán visszaadta. Minden jel arra utal, hogy hamarosan leírhatjuk ezt a mondatot a „nagylelkű vezérrel” kapcsolatban a felhatalmazási törvényt illetően. De mit vett el az egészségügyet illetően, és mit kapunk majd vissza e téren?
L.L.: Magához vett egy sok bajjal küzdő „civil” módon működő, nehéz helyzetben lévő egészségügyet. Túlterhelt dolgozókkal, a motiválatlan vezetőivel és az adósságokkal. Az adósságok maradtak, a dolgozóknak beígért egyszeri és sajnos bruttó 500.000 forintos juttatásnak se híre, se hamva, tapsból pedig nem lehet rezsit lehet fizetni manapság. Az egészségügyi dolgozók egészségi állapota és hangulata katasztrofális állapotban van, és a járvány ezen tovább ronthatott. A normális „civil” működést helyett elkezdődött a katonásdi is az egészségügyben, és csak bízni lehet benne, hogy nem úgy kapjuk vissza a kórházainkat, hogy mindenkinek terepszínű ruhát kell hordania parancsra.
A betegek előtte is rengeteg nehéz szituációval és rengeteg várakozással néztek szembe, de a bezárt kórházak, elhalasztott műtétek és az indokolatlanul haza küldött betegek most vissza fognak áramlani az ellátásba, ami sokszoros terhelést fog kapni, rögtön az újraindításkor. Mindenki azt várta, hogy a felhatalmazást legalább arra fogja használni a kormány, hogy a jelenlegi amúgy sem rózsás egészségügyi helyzeten nem fog rontani. Nem jött össze, az egészségügy és legfőképp a dolgozók és betegek a kárvallottjai az elmúlt hónapoknak. Az egészségügyi rendszert most kellett volna nagyon védeni, helyette még védtelenebb lett.
ZSPB: A „mi lett volna, ha…” – kezdetű mondatoknak nincs sok értelme. De most játsszunk el a gondolattal, mit hozhatott volna ki egy felelős kormány ebből a helyzetből? Mit kaphattunk volna vissza, ha nem Orbán Viktornak hívják Magyarország miniszterelnökét?
L.L.: Olyat kaphatott volna, amire szükség lenne. Ilyenek az átlátható, tényekre alapozó döntések. Talán ezt hiányolta a legjobban a szakma, a média és az emberek is. Szerették volna tudni, mit mire alapoz a döntésekor a kormány. Ha például világosan látták volna, miért van szükség hazaküldeni a betegeket és hogy milyen módon lesznek ellátva, akkor nem alakult volna ki az a méltatlan helyzet, hogy egy hétvége alatt hazapakolták még a súlyos betegeket is a kórházakból, ezres számban, úgy, hogy a szakma, de az emberek sem értették az egészet.
Szintén nem értette senki, miért nem lehet látni a már megszerzett eszközöket, azokat miért rejtegetik és miért nem a lakosság használhatja, akkor amikor igazán szükség van rá. A titkolózás rendkívüli rossz ómen. Ez a magatartás sajnos a jelen kormány egyik ismérve, és egyik legrosszabb tulajdonsága.
ZSPB: Kásler Miklós megkapta a Magyar Nemzettől azt a kérdést, hogy „szükségesnek látja-e a járvány kapcsán a klasszikus népegészségügyi rendszer majdani újraalkotását”. A válasz annyi volt, hogy sok tapasztalatot szereztek, majd levonják a tanulságot. Számukra mi lehet a tanulság most, ha 10 év alatt sem sikerült előrelépni?
L. L.: Az elsődleges tanulság, hogy a népegészségügyi rendszert nem illik szétrombolni. Kétszer is megtette ezt a kormány, mindkétszer „közigazgatási karcsúsítás” keretében. Ennek köszönhetően a járványügy teljes szétesettségében érte a rendszert, és csak a szigorú központi vezérlés mentette meg a teljes széthullástól. Voltak jó kezdeményezések népegészségügyi téren 2010 körül, de ezek elhaltak. Súlyos hiányosság és adósság a kormánytól.