Elértük a csúcspontot: Varga Judit szerint Kövér László "régimódi úriember"

Már-már angol lord, egy gentleman, sőt az isztambuli egyezmény Kövér László lényéhez képest egy nőgyűlölő firkálmány.

Az történt tegnap a parlamentben, hogy Varga-Damm Andrea azonnali kérdést intézett Varga Judit igazságügyi miniszterhez azzal kapcsolatban, hogy ellátja-e megfelelően a családon belüli erőszak áldozatainak védelmét. A jobbikos politikus felidézte, hogy Kövér László ugyebár "szánalommal tekint azokra, akiknek a személyi száma 2-essel kezdődik.

Az csak egy dolog, hogy Varga Judit természetesen tökéletesen ellátja a feladatát. A másik dolog viszont, ami a válaszából kiderült, sokkal nehezebben kommentálható. A miniszterasszony szerint ugyanis a nőgyűlölő inkább az ellenzék, mert az ellenzéki politikusok Facebook-oldalain a kommentek csomót gyalázzák pl. őt. Ezért rajta semmilyen egyenjogúságot ne kérjenek számon. (Ezek szerint miniszeri feladatkör az ellenzéki politikusok közösségi oldalainak hozzászólásait olvasgatni és kiértékelni a T. Házban. - a szerk.)

A szintén jobbikos Potocskáné Körösi Anita ugyancsak elhatárolódást várt Vargától a kormánypárti politikusok korábbi, szexista megjegyzéseire, de erre olyan reakciót kapott, amit egy "Aztakurva!" határozott felkiáltás sem ír körül a legcsekélyebb mértékben sem.

Viszontválaszában Varga Judit azt mondta, hogy szerinte Kövér László "megengedheti magának, hogy régimódi úriemberként többre tartsa a nőket", és ne akarja őket ilyen helyzetben látni. A miniszter szerint az érem másik oldala, hogy a nőknek jól esik, amikor előzékenyen viselkednek velük szemben. 

A 2-essel kezdődő személyi számú Varga Judit egyébként korábban azt is mondta, hogy 

Kövér László a nők iránti tiszteletét fejezte ki, amikor arról beszélt, hogy nem szeretne egy nőt Szabó Tímeához hasonló méltatlan helyzetben látni.

Persze, ha onnan nézzük, hogy Kövér László az, aki az MSZMP-s szolgálata után több éven át Soros-ösztöndíjasként „kutatta” a közép-európai társadalmi mozgalmakat, és lett hithű liberális (diplomás kommunista), rá 30 évre pedig kamukonzervatív hímsovniszta agresszor, akkor igen, nevezhetjük régimódinak. Már csak az úriembert kéne valahol fellelni az elmúlt évtizedekból, de ha volt, azt talán akkor látták utoljára, mikor Soros György pénzének felmarkolásáért húzott öltönyt.