Egyenes beszéd: Varga-Damm Andrea a tisztességtelenséget választotta - videó

Szilágyi György, a Jobbik alelnöke és szóvivője az ATV Egyenes beszéd című műsorában öntött tiszta vizet a pohárba Varga-Damm és Sneider ügyében.

Mint ismert, kedden a Jobbik - a téma felelősének, a honvédelmi és rendvédelmi bizottság alelnökének, Varga-Damm Andreának a javaslata alapján - megszavazta az állami megfigyelőrendszerről szóló salátatörvényt. Bár a kétharmaddal rendelkező Fidesz egyébként is áttolta volna a salátatörvénybe rejtett paragrafusokat, az ellenzéki párt, a magyar politikai életben meglehetősen szokatlan módon elismerte hibáját, majd bocsánatot kért a választóktól. A Jobbik már ekkor leszögezte, egy ilyen hiba nem maradhat következmények nélkül.

Ennek megfelelően felszólították a korábban is „problémás” Varga-Dammot, hogy adja vissza a mandátumát. A politikus azonban ezt nem tette meg, Szilágyi szerint ekkor lépett a tisztességtelenség útjára.

Sneider Tamás az alelnöki posztból hívná vissza a párt. Szilágyi szerint az ő esete más, hiszen az ő munkájára továbbra is számítanak, viszont egy olyan területen, ami egy egész embert kíván, az pedig nem működik, hogy a párt szociális ügyekért felelős vezető szakpolitikusa más elfoglaltságok miatt ne tudja kellő hatékonysággal végezni munkáját, amely ebben a helyzetben minden eddiginél kiemeltebb szerepet kap.