Orbán udvari politológusát még mindig kísérti az őszödi beszéd

Végre kaphattak a közélet iránt érdeklődő állampolgárok némi információfoszlányt arra vonatkozóan, mi okozhatott megannyi fusztrációt és komplexust Boros Bánk Leventének.

A Magyar Nemzetnek sikerült kielemeznie Boros Bánk Levente "politológussal", hogy tizennégy év után még mindig kísért az őszödi beszéd. Mondjuk, furcsa dolgo kísértetnek nevezni Orbán egyik leghűségesebb ánuszizgatójának azt a korszakot, amira a Fidesz poliitkai kommunikációjának jelentős részre épül a mai napig.

De nézzük is meg, ezúttal mit elemzett ki Bánk a majdnem kétszer "elmúltnyolcévből":

"A lakosságot és a gazdasági szereplőket egyaránt hideg zuhanyként érő intézkedések adóemelésekkel kezdődtek, hiszen bevételeket kellett teremteni, majd jöttek a létszámleépítések, amely a pedagógusoktól az egészségügyi dolgozókon át rengeteg munkavállalót érintett. Még az Országos Mentőszolgálatnál is karcsúsítottak, ami ma elképzelhetetlen lenne. Idetartozott még a kórházi ágyak számának csökkentése, az egészségügyi szolgáltatások lefaragása, a pedagógusok óraszámának növelése, amivel gyakorlatilag devalválták a fizetésüket."

Ezzel szemben ma: a Fidesz tízezreket épített le a közférából, a pedagógusok, egészségügyi dolgozók és a mentősök is ugyanúgy szánalmas fizetésért dolgoznak, leépítésről pedig csak azért nem lehet szó, mert lassan nincs aki dolgozzon. Akinek volt ugyanis lehetősége, már külföldön van. Ja, és a kórházi ágyakat épp most ürítette ki a kormány, ami sokak szerint az ágyszámok csökkentésének előkésíztése.

Na, de volt még Levente tarsolyában a Gyurcsány-korszakról:

"Leépítették a fiatalok lakásvásárlási és más családi kedvezményeit, be akarták vezetni a vizitdíjat, a kórházi napidíjat és a tandíjat, visszavágták az adókedvezmények körét, megemelték a közműdíjakat, kamatadót vezettek be, járulékokat növeltek, megemelték a személyi jövedelemadó felső kulcsát, növelték az élelmiszerek és a szolgáltatások áfáját, közlekedési támogatásokat vontak meg, MÁV- és Volán-vonalakat szüntettek meg, csökkentették az államilag finanszírozott felsőoktatási férőhelyek és a tandíjmentes képzések számát – sorolta az akkori népnyúzó intézkedéseket Boros Bánk Levente, megjegyezve: ebben az időszakban a forint árfolyama is elszabadult, és rontották az ország kockázati besorolását."

Mindezek kapcsán pedig eszünkbe juthat, milyen kiváló lehetőségei vannak a fiataloknak a lakásvásárlásra. Ott van például a... semmi. Viszont cserébe a fiatalok egész életükre eladósíthatják magukat a babaváróra rászámolt lakáshitelekkel, máshogy egyébként nem jutnak saját otthonhoz. Az élelmiszerárak amúgy éppen most szálltak el, a KSH adatai alapján az éves drágulás 7 százalék fölé ugrott.

Ja, és a forint árfolyam... Levente, ez most tényleg komoly? Nézted mostanság, mennyibe kerül egy euró? Persze, tudom... Soros.