És akkor Kásler azt mondta: nincs jelentős pedagógushiány Magyarországon

Valaki szólhatna már neki, hogy "sose szabad fullba nyomni a kretént".

Orbán alkalmatlan emberminisztere ismét maximumra csavarta a bullshit-generátort.

Ha a kormányt, jelesül Káslert vesszük alapul, ebben az országban minden a legnagyobb rendben van. Kiválóan teljesít az egészségügy, az oktatás szintén. Csak az a fránya valóság ne lenne…

Czunyiné dr. Bertalan Judit kormánybiztos feladata lett volna a digitális oktatás vezénylése, hogyan vett részt ebben?

Megszüntetnék azt a táblázatot, ami végzettséghez kötné a pedagógus álláshelyek betöltését. Ennek mi az oka? Talán nem tudták a pedagógus életpályamodellel vonzóvá tenni a szakmát?

- tette fel az oktatással kapcsolatos kérdéseit a Parlamentbe merészkedő Kásler Miklósnak Csányi Tamás, a Jobbik képviselője, aki hozzátette, az, hogy „a digitális oktatás működik, elsősorban nem a kormányon múlt, hanem a tanárrá lett szülőkön és az „IT guruvá” vált tanárokon.”

Kásler szerint a sikerben a pedagógusok mellett a köznevelési államtitkárság és az Oktatási Hivatal is döntő részt vállalt, a munkában a miniszteri biztos pedig koordinátorként, „elképzelések kidolgozójaként” vett részt.

Az ország Mekk Elekje aztán elsütötte a nap viccét is, amikor megjegyezte,

a statisztikákból úgy tűnik, a csökkenő tanulói létszám mellett nincs jelentős pedagógushiány Magyarországon.

A valóság ezzel szemben az, hogy – ahogyan arra már az Európai Bizottság is rávilágított, aggasztó a magyarországi tanárhiány, és az is, hogy - érthető okokból - egyre kevesebben választanák ezt a pályát.

Kásler agymenése legalább rávilágított még egy súlyos problémára, arra, hogy a tanulói létszám is csökkenőben van abban az országban, ahol jelentős a hiány orvosból, ápolóból, pedagógusból és Kásler Miklóst elnézve, főként józan észből.