Szijjártó Dzsudzsákkal üzente meg: nertársaknak mindent szabad

Tudjátok, az a baj ezzel a képpel, hogy ezzel azt üzenitek: nektek mindent lehet. Az uralkodó osztályt nem köti semmilyen szabály, megtehet bármit, amihez kedve szottyan - írta Stummer János arról a képről, amit Szijjártó Péter külügyminiszter és Dzsudzsák Balázs nerkedvenc focista a koronavírus-járvány lassítása érdekében zárt kapuk mögött lejátszott Honvéd-MTK kupameccsről posztolt.

A kép tanúsága szerint ma Magyarországon a Szijjártó família például többer ér, mint  Honvéd vagy az MTK szurkolói. Míg nekik ugyanis nem szabad, a nertársak bátran megengedhetnek maguknak olyat is, ami egy járványhelyzetben veszéyles lehet.

Mert ha begördül a VIP-be a miniszteri Audi, hajbókol egyet a portás, lehet kacsint is, s cinkosan továbbot int. Ez történt, no. De hát mi kivetni való van ebben? Mondjátok ti.
Szerintem meg fussa csak át a nemzetközi sajtószemlét, miniszter uram. Szerencsésebb történelmi fejlődésű országokban ilyenkor lemondás következik. Tessék magának is benyújtani. Mert ilyet nem lehet.

- írta Stummer János, az Országgyűlés Nemzetbiztonsági bizottságának jobbikos elnöke Facebook-posztjában.

A diplomata útlevéllel (legalább már tudjuk, hogy miért) közlekedő Dzsudzsák Balázst amúgy már Orbán is lebuktatta a napokban, rá ugynais nem úgy vonatkoztak a karantén szabályok, mint egy "átlag" magyarra. De emlékezhetünk, hogy márciusban az erősen koronagyanús B. Nagy László is elhagyta a karantént, és bement a parlamentbe szavazni. Sőt, eszünkbe juthat Gulyás Gergely produkciója is, amikor kijárási korlátozás volt érvényben, és emberek tízezrei vesztették el a munkájukat a vendéglátóhelyek bezárása miatt, a Miniszterelnökséget vezető miniszter bátran beült falatozni a Várkert Bazárnál lévő Felix nevű étteremben a húsvéti hosszú hétvégén. Bár állítólag csak elvitelre rendelt.

Ja, amúgy a Trollfoci meg is emlékezett róla, milyen jó meccs volt a Kispest-MTK. Ezért bármilyen szabályt érdemes megszegni.