Július egyig várniuk kell az egészségügyi dolgozóknak az egyszeri jutalomra, aztán újra siralmasan alacsony bérekért dolgozhatnak

Addig meg majd tapssal fizetnek a pénztárnál.

Ez 160 ezer embert érint, és összesen 92 milliárd forintot

- mondta Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere. Alkalmatlan Kásler ezután arról is beszélt, hogy

az egészségügyi ellátórendszer problémái eddig is ismertek voltak, de a koronavírus alatt rendkívül markánsan mutatkoztak meg. 

Nahát! Ki gondolta volna?

A fekvőbeteg-ellátást tehermentesítését tervezik, azt áthelyezik az ellátás alsóbb szintjeire, például a családi orvosi rendszerbe.

Ne a betegeket küldjük, hanem a leleteket

- jelentette ki a miniszter.

Milyen kár, hogy nem ezt az elvet vallotta akkor, amikor utasítást adott - gyakorlatilag teljesen feleslegesen - a kórházak kiürítésére, betegek ezreit haza vagy az utcára lökve.

Visszatérve az egyszeri, bruttó 500 ezer forintos jutalomra, melyet a járvány elleni küzdelemben aktívan részt vevők kapnak, dicséretes, hogy végre nem csak szavakkal ismeri el munkájukat a kormány. Csakhogy a szánalmasan alacsony bérük sajnos ettől még továbbra is szánalmasan alacsony marad...