Orbánt is elérte a válság: Csökkent a fizetése

Tíz éve nem történt változás, most azonban igencsak meglepődhetett a hazáért fáradhatatlanul dolgozó miniszterelnök, ugyanis márciustól 50 jó magyar forinttal kevesebbet vihet haza. Legalábbis papíron.

A hírt, miszerint a korábbi bruttó 1 millió 507 ezer 400 forint helyett immáron csak 1 millió 507 ezer 350 forinttal kell beérnie Orbánnak, sajtófőnöke, Havasi Bertalan is megerősítette.

Tudjuk, több millió magyar szeméből kezd kicsordulni a könnycsepp, pedig ez még nem minden!

A szomorú hírt a kormányzati oldalra feltöltött dokumentumok alapján kiszúró Blikk megjegyezte azt is, hogy már eddig is Orbán volt a legrosszabbul kereső kormánytag.

Csak abban reménykedünk, hogy a populista „vezér” kedvenc, két lábon járó malacperselyének, Tiborcznak, vagy éppen Garancsinak (és még hosszasan folytathatnánk a sort) mesés gazdagodását látva a haza erős, büszke, puritán védelmezőjének még jut egy kis Stefánia vagdaltra…

Erre utalt Ligeti Miklós is, a Transparency International jogi igazgatója a Blikknek nyilatkozva elmondta,

A magyar politikai hagyományok része, hogy az első számú vezető puritán módon él, ezt tükrözi a nem kiugró miniszterelnöki illetmény is. Mi akkor tekintenénk hitelesnek ezt, ha emellett egy korrekt, számonkérhető vagyonnyilatkozati rendszer is lenne.

 orbán_család