A hét poénja, már kedden: "A nemzeti konzultáció által szeretné a kormányzat elérni, hogy valódi témákról szóljon a közbeszéd"

A heti humorfelelős: Mráz Ágoston Sámuel.

A kormányzás technikai eszközévé vált nemzeti konzultációval a választásokon szerzett általános felhatalmazását konkretizálja a kormányzat – mondta a Nézőpont Intézet igazgatója hétfőn az M1 aktuális csatornán.

Hozzátette, hogy a konzultáció célja, hogy a választóknak egy-egy konkrét témába is beleszólásuk legyen, ne csak négyévente nyíljon lehetőségük a véleménynyilvánításra. Nem nevetett közben. Szóval, Mráz Ágoston Sámuel tényleg képes volt rezzenéstelen arccal kimondani, hogy a nemzeti konzultáció olyan véleménynyilvánítás, mint egy választás.

Témától függően egy-két millió aláírás érkezik be egy nemzeti konzultációban – mondta, megjegyezve, hogy ennyi támogató egy országgyűlési választáson már a kényelmes győzelemhez is elég. A visszaküldött levelek túlnyomó része a kormánnyal azonos nézőpontot mutat – fűzte hozzá.

Mráz ugyan ezt nem említette, de korábban egy 168 Óra által megkérdezett szakértő elmondta, hogy egyetlen nemzeti konzultáció árából akár ezer országos, reprezentatív közvélemény-kutatást lehetne készíteni, hiszen ezek kérdőíveinek, adatgyűjtésének és az adatok feldolgozásának ára 1,5 és 2 millió forint között mozog. De az nem lenne fideszes propagandaanyag, így nem kell. 2010 óta ez már a nagyon sokadik konzultáció, értelmük azon kívül, hogy a fideszes sajtótájékoztatókon lobogtak a kormánypárti politikusok kezében, semmi nem volt, és ezzel párhuzamosan a rájuk költött pénz is a WC-n húzódott le.

De azért az orbánisták hisznek. Hűen. A Nézőpont Intézet trösztje pedig reflektorfénybe helyezte, hogy pontosan miben:

A nemzeti konzultáció által azt szeretné a kormányzat elérni, hogy valódi témákról szóljon a közbeszéd, ne olyan „értelmetlen felvetésekről”, hogy van vagy nincs diktatúra Magyarországon – fogalmazott Mráz Ágoston Sámuel.

Ennél szórakoztatóbb tartalom egészen biztosan nem lesz már a héten, még úgy sem, hogy még csak kedd van.