Kéri László: Orbán tényleg elhiszi magáról, hogy megoldotta a válságot

A #hetikéri rovatban a hazai közélet egyik legérdekesebb egyéniségével, politikai gondolkodójával, Kéri Lászlóval beszélgetünk hétről hétre a legfontosabb történésekről. Azt megígérhetjük, a politológus soha nem rejti véka alá a véleményét. Itt a Heti Kéri

 

Zsúrpubi: Orbán Viktor az NKE szombati tisztavató rendezvényén tartott beszédében azt mondta, hogy „mi magyarok feketeöves válságkezelők vagyunk”. Mármint ő?

Kéri László: Én azzal a gyanúperrel éltem, hogy e kitétel során mindenekelőtt magára gondolt. Azt is mindjárt mondom, hogy miért. Mintha egy-két hete feltűnően megszaporodtak volna az önmagáról hangoztatott győzelmi jelentések, és a régi típusú rendkívüli állapotról az újabb - lényegében sokkal nagyobb kormányzati szabadságot lehetővé tevő - rendre való áttérés kísérő magyarázata állandóan ez a fajta „sikeres válságkezelő” attitűd lett.

És hogy mi ezzel a baj? Csak felsorolásszerűen:

  • Március 30-án sem volt arra világos magyarázat, hogy mire föl lett szüksége a rendkívüli állapotra, és ez még mostanra sem tisztázódott.
  • Nem tudjuk, hogy véget ért-e a válság, a mostani egyszerű kormánydeklaráció nem elégséges bizonyíték.
  • Nem tudjuk még, hogy mekkora lesz az idei visszaesés mértéke, miközben már a jövő évi költségvetést is átnyomják.
  • Nem tudni, hogy a valóban alacsony megbetegedési és halálozási számokban ténylegesen mi lehetett a kormány szerepe, mert egész régiónknak hasonló adatai voltak.
  • Nem tudjuk, hogy a kormány valóban segített-e érdemben azokon a százezreken, akiknek az elmúlt három hónap során példátlan nehézségekkel kellett megküzdeniük.
  • Azt viszont nagyon is jól tudjuk, hogy a válság hónapjaiban továbbra is százmilliárdokkal tömködték ki mindazon szférákat és érdekcsoportokat, akiket az előző tíz év során is feltételek nélküli támogatásokban részesítettek.
  • Azt is jól tudjuk, hogy a sikeres válságkezelő póz mögött nem is leplezett kampányérdekek a mozgatórugók: állandóan kimutatni az ellenzék és az ellenzéki vezetésű önkormányzatok „nemzetellenes” mivoltát, mondván, hogy ők mind-mind a e sikerek során ellendrukkerek voltak.
  • Továbbá azt is jól tudjuk, hogy a válság eszkalációjának megakadályozásában mindenekelőtt annak a két nagy társadalmi csoportnak volt kulcsszerepe, akiknek alrendszereit ez a kormányzat az elmúlt évtized során folyamatosan szétzilálta: az egészségügyi dolgozóknak és a pedagógus társadalomnak.
  • És azt is tudjuk, hogy e két nagycsoport anyagi elismerésében a kormány miféle trükkökkel igyekszik megint csak a látszatok és a kommunikáció szintjén javulás érzetét kelteni.
  • Egyszóval, nem tudhatjuk, hogy miféle hosszabb távú, érdemi hatásokkal járt a magyar társadalom egészére nézve a mögöttünk hagyott, szörnyű negyedév, lenne ok a sokkal, de sokkal szerényebb kormányzati magatartásra is.

ZSPB.: Akkor mire föl ez a hetykeség, a győzelemittas hang?

K.L.: Arra, amire Orbán Viktor mindig is gondol: a következő győzelemre. Ha visszapörgetjük az események fonalát, akkor azt láthatjuk, hogy:

  • Az első hetekben, kb. március közepéig zavarban volt és nem nagyon tudta, mit is kezdjen azzal a válsággal, amit nem ő tervezett, hanem kívülről és váratlanul szakadt a nyakunkba.
  • Március 11. után azonban felfedezte a válságelhárításban rejlő hatalomkoncentráció váratlanul szélesre nyílott lehetőségeit, és élére állt a sikergyártásnak. Még attól is függetlenül, hogyan alakulnak a valós folyamatok.
  • Április végétől pedig hétről hétre egyre otthonosabban lakta be a győztes hadvezér szerepkörét, és ma már tényleg elhiszi magáról, hogy az ő vezetésével oldották meg ezt a járványveszély-teremtette válságot.
  • Innét kezdve az egész válságtörténet át lett pakolva a következő választások előtti kampányfolyamatok kellős közepébe: egyfelől örökké a győzelemről és a győztesről fogunk hallani (lásd: legújabb nemzeti konzultáció), másfelől megállás nélkül az ellenzék alkalmatlanságáról, hazafiatlanságáról fogunk rémtörténeteket fogyasztani. A feketeöves válságkezelő ruházata már a következő választást megelőző kampány jelmeze.

ZSPB.: Ennyire komolyan vehető ez a szónoki fordulat?

K.L:: Már sok-sok éve nem veszem komolyan azt, amit Orbán Viktor a pillanat kihívásának eleget téve, alkalmilag mond, mert másnap már ő sem veszi komolyan, sőt, valószínű, nem is tudja, hogy mit is mondott tegnap. De megnéztem a „feketeöves mester” szakszerű leírását. A következő olvasható a fekete övesekről:

„A fekete öv, a mester fokozat nem csupán a technika ismeretét jelenti, és nem csupán azt, hogy valaki tud verekedni. A mester ennél sokkal több kell, hogy legyen. A mester szimbolizálja az utat, (do) tudásával, viselkedésével képviseli az iskolát, ahol tanul, s képviseli a mesterét, akitől tanul. A fekete öv viselőjének értenie kell, hogy az első dan elérése nem az út vége, hanem csupán kezdete. A tanuló időszak lezárása az alaptechnikák elsajátításának végét jelenti csupán, a fekete öves fokozat elérésével a karate tanulása most kezdődik.”

Ha ezt nézzük, akkor érthetővé válik, hogy miért is gondoltam. Ez idő szerint Orbán Viktornak nem sok fogalma van még arról, hogy milyen messze van még ettől a „feketeöves” minőségtől. Feltehetően megállt az első mondat utolsó három szavának megértésénél.