Kövér kiborult, fenyegetett, majd elvette a szót az Orbánt letolvajozó Jakab Pétertől – videó

Nagy kár, mert így megfosztott bennünket attól, hogy a kormányfő a szokásos módon, A4-es papírját szorongatva, elcsukló hangon újfent felolvashassa a véleményét. Így mindez most csak egyszer fordult elő.

Jakab szembesítette Orbánt Soros-fóbiájával, majd azzal, hogy vörös csillagoknak hajbókol, míg korábban ezzel szembehelyezkedett. A Jobbik elnöke azt kívánta, hogy a miniszterelnök találja meg végre a normalitás útját, ugyanis

így nem lehet megállapítani, hogy a magyarokat nézi hülyének (Orbán), vagy ő az…

Az ellenzéki politikus ezt követően feltett egy nagyon egyszerű kérdést a miniszterelnöknek, mely így hangzott:

Önnek mi a fontosabb, az ország vagy a hatalom?

Jakab kérdésére Orbán beszédes módon nem reagált, ellenben ezúttal is hozta a "kötelezőt": némi kényszermozgás, sorosozás után a papírjából felolvasta "önálló" gondolatait. Pontosabban: már korábban megírták neki, mit fog majd Jakab Péter felszólalásában "észrevenni". Miután a szokásos jelzőket kikereste a papírjából, amiket a Jobbikra szokott használni, a párt elnökének stílusát véleményezte.

Erre Jakab Péter úgy reagált, hogy "milyen sértődékenyek ma a tolvajok". Ez a mondat aztán teljesen kiverte Kövér Lászlónál a biztosítékot, aki egyszerűen letiltotta a Jobbik elnökének viszontválaszát.