Az ellentmondásos kutatások legalább olyan veszélyesek, mint a koronavírus

Már ellenszert is rengeteget találtak a vírusra, csak aztán mégse. Tegye fel a kezét, akinek elege van már a napi szinten az arcába ugró bullshit-kutatásokból!

Arról már írtunk, hogy nagyjából 783 alkalommal hallhattuk, olvashattuk különböző hírforrásokból, hogy „hamarosan meglehet a koronavírus ellenszere”. Csak, aztán telnek a hónapok, és valahogy még sincs meg az ellenszer. És valószínűleg jó darabig nem is lesz. Persze, az emberiség megmentésén túl remek biznisz is országhatárokon átívelő támogatásokból vakcinákat tesztelgetni és fejlesztgetni, ehhez pedig néha produkálni kell valami eredményt vagy sajtóhírt. Ez a „policy” pedig megszüli a „már majdnem készen vagyunk”, a "mindjárt megvan az ellenszer”, és a „hamar kész lehet a vakcina” típusú cikkeket. Amikkel már tele a padlás.

Na, de ezen túl is van még bőven élményszámba menő információáramlás a koronavírussal kapcsolatban. A járvány lecsengésével sok helyen sok ember találta magát szembe például azzal a dilemmával, hogy vissza merjen-e menni a kinyíló edzőtermekbe avagy sem. Ha döntésképtelenségét az internethasználattal, és az általa fellelhető "kutatásokkal" szerette volna elhárítani, rossz lóra tett. 

Május közepén, a lazítások, járványgörbék ellaposodásának idején ilyen cikkekkel lehetett találkozni:

"Itt a bizonyíték: az edzőtermek durván terjesztik a vírust"

Ezt például dél-koreai kutatások állapították meg.

És mit olvashattunk június végén?

"Csekély a fertőzésveszély az edzőtermekben norvég epidemiológusok szerint"

Nos igen, mivel mintegy kettő hónap alatt kiderült, hogy kevesen fertőződtek meg az edzőtermekben, az esély a fertőzésre valóban csekély. Köszönjük a hasznos kutatómunkát mind a dél-koreaiaknak, mind a norvégoknak! Esetleg Müller Cecíliát hallgatnánk még meg erről szívesen.

Ő korábban hasonló témában egyébként azt mondta:

A parkokban lévő fitness-tárgyakat lehetőleg senki ne használja, mert így lehet nullára csökkenten a fertőzés lehetőségét.