A Lokál és a Ripost is úgy véli, Dzsudzsák Balázs Debrecenbe tart

Legalábbis úgy tűnik, máshova nem kell. Viszont ezentúl legalább a magyar adófizetőktől kaphatja majd a több milliós fizetését, hiszen az NB I-ből távozó Lokit az önkormányzat veszi át.

A goal.com szakportál hazai kiadása úgy tudja, a magyar labdarúgó-válogatott kapitánya az NB II-be visszacsúszott Debrecen játékosa lesz.

"Új fejlemény, hogy a Ripost  információja szerint Dzsudzsák már tárgyalt is az NB II-ben szereplő DVSC új szakmai igazgatójával, Tőzsér Dániellel. Kedden a focista kocsiját látták órákon át parkolni Tőzsér háza előtt, és a felek már a jövőről egyeztettek. Habár elsőre döbbenetesnek tűnhet az átigazolás, mégis számos érv szól mellette" - ezt pedig már a magyar sajtótörténelemben igen mérvadó Lokál írja.

A méltán híres kormánynyalonc lap ráadásul úgy látja, hogy "mindkét fél, a klub és Dzsudzsák is profitálhat a transzferből". És ezt komoly szakmai érvekkel is alátámasztják:

A focista igazi ikonnak számít a városban, 2-3000 ezer nézővel biztosan többen ülnének miatta a lelátón. Az NB II-es szereplés ellenére nőne a klub marketingértéke, Dzsudzsák komoly médiaérdeklődést generálna. A labdarúgó megítélése is pozitívan változna, hiszen az utóbbi években minden egyes klubváltását kritika követte. 

Ja, és amire még büszkék a fideszes "médiumnál": 

Dzsudzsák Balázs évente egymilliárd forint körüli összeget kapott az arab bajnokságban. Ilyen fizetést nem tudnak garantálni neki, de még így is bőven az NB I-es átlag felett kereshet, azaz havi több millió forintot hazavihet. Habár a Loki kiesett az élvonalból, a másodosztályban is 1,2 milliárd forint marad a költségvetése.

(Amit főleg a magyar adófizetők finanszíroznak majd. Senkit nem hagynak az út szélén. Egyetlen magyar sincs egyedül.)