Trükkös fiú ez a Viktor: Bejelentették, később azonban eltűnt a napirendről a nehéz helyzetbe kerülő önkormányzatoknak kitalált hitelkeret

A múlt hónap elején Gulyás Gergely közölte, azok a települések, melyek a válsághelyzet következményei miatt megszorulnak, 200 milliárd forintos hitelkerethez juthatnak. A javaslat aztán hirtelen lekerült a napirendről, már nem része a költségvetésnek, a kormány pedig lapít, mint az a bizonyos dolog a fűben.

A Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének ötlete volt, hogy a helyi iparűzési adóból kieső bevétel pótlására legyen egy átmeneti segítséget nyújtó állami hitelkeret, azonban ők sem kaptak magyarázatot arra, hogy miért gondolta meg magát az Orbán-kormány

- írta meg a Népszava.

A szövetség elnöke, Schmidt Jenő (ő egyébként Tab fideszes polgármestere is) szerint az várható, hogy a szolidaritási adó befizetésére kötelezett 800 önkormányzat fele akkora bajban lesz a következő időszakban, hogy hitelfelvételre szorulhat.

Jöhet akár egy újabb adósságkonszolidáció is, ugyanis már a vírushelyzet előtt elérte a hazai önkormányzati szektor adósságállománya a 2011-ben megkezdett konszolidáció előtti 1300 milliárd forintos szintet, csak ezúttal más az összetétele.

- mondta a lapnak már a Corvinus közgazdásza, Pitti Zoltán.

Persze azért olyan nagyon nem kell meglepődnünk a történteken, a nehéz helyzetbe kerülő önkormányzatok között ugyanis főként ellenzéki, vagyis 2018 október 13-án „rosszul szavazó” településeket találhatunk. Meg ugye számtalan sokkal fontosabb dologra is lehet költeni a pénzt, mint az emberekre. Orbánék számára ilyenek például templomok, a hazai és külföldi futballcsapatok, vagy éppen strómanok.

A kiégett, sértett despota pedig nagyon jó a dolgok eltüntetésében, hiszen az elmúlt 10 évre visszatekintve például a közpénzekkel kapcsolatban is számtalan alkalommal kijelenthettük azt, mint most az önkormányzatoknak beígért hitelkeretről: volt, nincs!