Meghalt Bogdán László, Cserdi polgármestere

A Hírklikk információi szerint a 46 éves férfi önkezével vetett véget életének.

Bogdán pécsi származású, szegény sorsú roma családban született. Gyerekkorában költöztek Cserdibe. A család anyagi lehetőségei nem tették lehetővé, hogy folytassa tanulmányait, ezért saját magát képezte. 2002-ben független jelöltként Cserdi alpolgármestere lett, 2006 óta a település polgármestereként dolgozott.

Irányításával Cserdiből igazi mintafalu lett. Oktatási programot indított, beindította a faluban a mezőgazdasági termelést, de lehetőség volt kertészeti közmunka végzésére is. Abból a feleslegből pedig, ami a termelés során keletkezett, rászorulókon segítettek.

Bogdán - aki 2015 óta Magyarország tehetséggondozó nagyköveteként is letette névjegyét - polgármestersége alatt a településen szinte megszűnt a bűnözés, pedig előtte lesújtóak voltak a bűnügyi statisztikák.

A Romnet úgy értesült, ma reggel a falu feldolgozóüzemében találtak rá Bogdán László holttestére.