Szerinted járna plusz 10 nap szabi a friss apukáknak? Mindegy, mert az Orbán-kormány magasról tesz az egészre

Ilyen egy igazán családbarát kormány! Ja, nem.

Támogatja-e a kormány a Jobbik azon javaslatát, hogy a jelenlegi öt, illetve az európai uniós irányelvként meghatározott tíz nap helyett gyermekük születését követően 20 nap szabadság illesse meg az apákat?

- fordult írásbeli kérdéssel Kásler Miklóshoz az ellenzéki párt politikusa, Potocskáné Kőrösi Anita.

Potocskáné szerint Magyarország jelenleg egyike azoknak a tagállamoknak, ahol a jogalkotó eddig nem igazán támogatta az édesapákat abban, hogy az újszülött gyermekek születésekor több minőségi időt tölthessenek a családjukkal.

Kásler úr bizonyára roppant elfoglalt lehetett, ugyanis nem tőle, hanem az Innovációs és Technológiai Minisztérium egyik államtitkárától, Schanda Tamástól érkezett „válasz”. Sok energiát ő sem fektetett a dologba miután egyetlen levélben reagált a jobbikos képviselő mellett Gurmai Zita és Varga László MSZP-s politikusoknak, akik hasonló tartalmú levélben érdeklődtek Varga Juditnál.

Schanda a szokásos lózungok puffogtatása mellett, például, hogy 2010 óta családbarát kormánya van az országnak, aztán baloldalazott egy jót, arra azonban nem tért ki, támogatják-e a Jobbik kezdeményezését. Azt viszont megjegyezte,

a nagyszülők unoka születésénél 5-5 nap pótszabadságot kapnak.

Kiváló! Szóval a kormány magasról tesz arra, hány nap szabadság jár az újdonsült apukáknak, ellenben dolgozó nagyszülőkkel képzeli el a jövőt.

Érthetetlen, hogy miért nem akar szülni a magyar