Miért fullad kudarcba minden, a cigányság felzárkóztatására tett „erőfeszítés”?
Nehéz úgy a cigányságnak integrálódni, felzárkózni, ha azok a felelős vezetők, akiket kéretlenül az ügyük élére állítanak többet ártanak, mint használnak. Az aktuálpolitika ismét bizonyította ezeknek az erőknek nem csak a létezését, hanem azt is, hogy egyre primitívebb módszerekkel operálnak.
Ahhoz, hogy megértsük egy népcsoport társadalmi helyzetét, tisztában kell lennünk annak identitásával. Honnan jön és merre tart?
A cigányságnak talán ez a legnagyobb megoldhatatlan problémája, mert a magyarországi nemzetiségek közül ők az egyedüliek, akik nem rendelkeznek anyaországgal, ezért nem nemzeti kisebbségként, hanem etnikai kisebbségként határozzák meg őket.
Magyarországon hivatalosan az az ember cigány, aki magát a népszámláláson, a szavazásnál, az iskolában, az önkormányzatnál cigánynak vallja, (az 1992-es adatvédelmi törvény alapján az etnikai hovatartozást az érintett írásos beleegyezése nélkül nem lehet nyilvántartani) nem hivatalosan pedig mindenki más is, akivel társadalmunk nem bír, vagy nem akar foglalkozni. Ez a momentum tehát egy szinten kezeli a cigányokat a Shitekkel, vagy éppen azokkal, akik Jedinek vallják magukat. A különbség annyi, hogy előbbieknek lenni vagány dolog és a társadalom egyik vagy másik oldalán álló, de érdekes különceként kezelnek. Romának lenni viszont egy olyan bélyeg, amit magadon viselsz a születésedtől a halálodig. Úgy veszel életedben először levegőt, hogy a társadalom részére problémát jelentesz és ezt a lehető legtöbbször dörgölik az orrod alá egészen életed végéig. Még akkor is, ha tegyük fel, ez nincs így.
Alapvető probléma, az a fogalomzavar is, hogy mi alapján címkézünk valakit cigánynak. Sokkal inkább sorolunk valakit ebbe a kategóriába szociális helyzete alapján, és akkor lényegtelen, hogy magán hordozza-e bármilyen biológiai jegyét a népcsoportnak. Vagy bőrszíne alapján, ebben az esetben pedig nem számít társadalmi pozíciója sem. Nem vizsgáljuk, hogy van-e bármiféle társadalmi vagy kulturális köteléke ehhez az etnikumhoz. Ez alapján a közgondolkodás nem egy népcsoportot kezel cigányként, hanem egy sokkal szélesebb társadalmi réteget, ami magába olvasztja a közveszélyes munkakerülőket, megélhetési bűnözőket, bolti tolvajokat éppen úgy, mint az erőszaktevőket vagy gyilkosokat. Így van ez egyébként a 18.századtól napjainkig.
Egységes roma kultúráról hagyományos értelemben még a magukat romának vallók között sem beszélhetünk, az egyes csoportok eltérő szokásokkal, hagyományokkal rendelkeznek. Egyvalami köti össze igazán ezeket az embereket, családokat, csoportokat, hogy mindegyik hátrányos helyzetű.
Mindezek ellenére próbáljuk beskatulyázni ezt a rengetegféle embert és csodálkozunk, hogy a felzárkóztatásukra, integrációjukra tett szinte minden „törekvés” eredmény nélkül zárul. Természetesen sokkal hatékonyabbak lennének ezek a „szándékok”, ha az erre szánt pénzösszeg és akarat a valóban a célcsoport megsegítésére irányulna, és nem saját céljai beteljesítésére használná fel a mindenkori hatalom, no meg az állam által létrehozott szervezetek, melyeknek vezetőit többnyire a roma társadalom is kiveti magából.