A kormánypropaganda szerint csökken az álláskeresők száma, csak épp 376 ezren vannak munka nélkül

A tavalyi évhez képest júniusban 51 százalékkal több munkanélküli volt Magyarországon, 176 ezren pedig  semmilyen pénzbeli segítséget nem kaptak.

Óvatos fordulat valósult meg a munkaerőpiacon, júniusban 12 ezerrel dolgoztak többen, mint januárban - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium az MTI-vel a múlt héten.

György László, gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkár szerint részben a Gazdaságvédelmi akcióterv intézkedéseinek köszönhetően a foglalkoztatási adatok továbbra is kedvezően alakultak, majd elmondta, hogy negyedik hete folyamatosan csökken a regisztrált álláskeresők száma, és bővül a foglalkoztatás.

Azóta eltelt 7 nap, és most azt közölte: Ötödik hete csökken a regisztrált álláskeresők száma a munkahelyteremtő bértámogatási program eredményeképpen. Megismételte azt is a pártállami szócső, hogy "a munkaerőpiaci folyamatok jól alakultak, júniusban már 12 ezerrel többen dolgoztak, mint januárban, és csak 30 ezerrel kevesebben, mint tavaly júniusban". "Csak."

És akkor nézzük meg, mi ez a "csak": Júniusban már 376 300 regisztrált álláskereső volt a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat regiszterében – írja a Portfolio.hu. Valójában tavaly ugyanebben a hónapban 130 ezerrel volt kevesebb álláskereső, vagyis 51,6 százalékkal nőtt idén a számuk. A lap szerint utoljára 2016-ban volt ennél súlyosabb munkanélküliség.

Az álláskeresők közül 200 ezren voltak jogosultak pénzbeli ellátásra, 62,6 százaléka álláskeresési ellátásban, 37,4 százaléka pedig szociális jellegű támogatásban részesült, de

a munkanélküliek 46,7 százaléka, (kb. 176 ezer fő) viszont semmilyen pénzbeli támogatást nem kapott.

"Csak" 176 ezer. "Csak" 376 ezer. "Csak" a regiszrált álláskeresők. És még hol vannak a többiek?