Orbán valójában pontosan úgy jött vissza Brüsszelből, ahogyan kiment: kistáskaként

Hiába a propagandisták által a populista „vezér” lábai elé dobott, szervilizmustól bűzlő rózsaszirmok, a propagandagyárak által kibocsátott, párhuzamos valóságként visszahulló konfetti-eső: a „szuperhős” úgy tért haza, hogy több követelését sem sikerült elfogadtatnia.

Előre sejteni lehetett, hogy a tárgyalássorozatot követően,

az eredménytől függetlenül Orbán Viktor magát győztesnek hirdetve fog visszatérni Budapestre. Így is lett, annak ellenére, hogy az Országgyűlésben a sajátjai által kimondatott feltételek közül három nem teljesült.

- tette világosság Balczó Zoltán. A jobbikos politikus hozzátette, 

a miniszterelnöknek például „azt a követelést sem sikerült elfogadtatnia, amely szerint a jogállami normák megsértése miatt Magyarország és Lengyelország ellen folyó ún. 7-es cikkely szerinti eljárást a költségvetés elfogadása előtt zárják le.”

A Fidesz-KDNP többség elutasította indítványunkat, amelyik egyrészt az Európai Ügyészséghez való csatlakozásunkra vonatkozott, másrészt az EU-s pénzek felhasználásának fókuszába a hazai kis- és közepes vállalkozásokat helyezte. Vagyis továbbra sem számíthatunk a csalások és a korrupció elleni határozott fellépésre, s az uniós források fő kedvezményezettjei a NER-oligarchák és a multinacionális cégek maradnak

- szögezte le a néppárt korábbi EP-képviselője, aki szerint e téren csak az orbáni rendszer leváltása hozhat változást.