A fideszes polgármester rámutatott, miért kell minél előbb leváltani Orbánt és rendszerét - videó
Filvig Géza, Kalocsa fideszes polgármestere széles vigyorral köszönt be egy videóban, ahol állami támogatásokról beszélt, zárszóként pedig elejtett egy olyan mondatot, amit talán nem kellett volna.
Kedden örömmel jelentettem be, hogy Magyarország Kormányától Kalocsa megkapta a 138 millió forint támogatást az óvodaépítéshez. Most egy újabb 50,5 milliós kormányzati támogatásról tudok beszámolni.
- vágott bele a városvezető, majd hozzátette:
Ez a támogatás nagy segítség városunknak, mert így a kötelező béremeléseknek a pluszfinanszírozását nem a városi, nem az önkormányzati költségvetésből kell finanszíroznunk, nem azt terheli. Köszönöm szépen ezt a kormányzati támogatást is. Ugye milyen jó, hogy nem ellenzéki város vagyunk?
Bár a láthatóan roppant elmés Flivig vélhetően észre sem vette, de ezzel az utolsó mondattal nyíltan kimondta, hogy Magyarországnak olyan kormánya van, amely függésben és félelemben tartja az embereket, hiszen azoknak a településeknek, vagy éppen kerületeknek adja a közpénzt, amelyeknél fideszes a városvezető, ahol pedig „rosszul” szavaztak 2018 október 13-án, ott kivéreztetésre, bosszúra lehet számítani.