Megszüntették a nyomozást Hosszú Katinkáék ügyében

Az Iron Corporation szerződés nélkül, ingyen használta a Duna Arénát - tárta fel korábban a 24.hu. Az eljárás most véget ért, a rendőrség szerint nem történt bűncselekmény.

“Sem a hűtlen kezelés, sem a közérdekű adattal való visszaélés bűnténye nem valósult meg” - zárta rövidre az ügyet a hatóság, dacára annak, hogy a szóban forgó 2017-es időszakra – az állami cég állítása szerint – a Bp2017 Kft. nevű állami cég és Hosszú Katinkáék vállalkozása között az uszoda használatára vonatkozó szerződés nem létezik. 

A lap arról ír, hogy a Nemzeti Sportközpontok és a Bp2017 Kft. nevet viselő állami cég között született megállapodás kimondja, hogy 

az arra alkalmas területeket, medencéket a használó köteles kizárólag sport célra harmadik személyek részére, így különösen a FINA világbajnokságon induló válogatott magyar sportolók felkészülésének biztosítása vagy utánpótlás-nevelés érdekében ingyenesen biztosítani. 

Ezzel lehetővé vált, hogy a Bp2017 Kft. úgy adja használatba a hozzá tartozó Duna Arénát, hogy cserébe ne kérjen pénzt. Így történhetett meg, hogy  az évekkel ezelőtt Hosszú Katinka és Shane Tusup tulajdonában álló Iron Corporation Kft. a frissen átadott létesítményben úszást oktathatott úgy, hogy nem kellett bérleti vagy használati díjat fizetnie. 

A 24.hu közérdekű adatigénylésekkel, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság jelentésével, majd a bíróság jogerős ítélete után végrehajtóval jutott el odáig, hogy kiderítette:

az Iron Corporation Kft. bérleti vagy használati szerződés nélkül használta a Duna Arénát. 

Állami vagyont a legritkább esetben szoktak szerződés nélkül használatba adni, erre a Bp2017 Kft.  is rájöhetett, ugyanis a rendőrségi dokumentáció szerint – a folyamat közben szerződést kötött a Hosszú Katinka tulajdonában álló Iron Swim Kft.-vel, 2018. augusztus elsején. Így a vállalkozás már bérleti díjat is fizetett. Érdekesség, hogy az ingyenes időszakban nem volt mindenki olyan szerencsés, mint Hosszúék, Darnyi Tamás úszóiskolájának például már nem jutott hely. 

A nyomozás tehát lezárult. Az ügyben hűtlen kezelés nem valósult meg, mert ingyen is használatba adhatták az uszodát az Ironladynek, közérdekű adattal való visszaélés pedig azért nem történt, mert a végrehajtási eljárás során végül kiadták a szerződéseket, melyek között, ahogyan azt a 24.hu nyomatékosítja: 

nem szerepel az a szerződés, amely igazolná, hogy ingyen kapta az uszodát az Iron Corporation, azaz a közérdekű adatot vagy visszatartották, vagy nem volt ilyen megállapodás.  

Borítókép: facebook.com/katinkahosszu