EMMI: a tanév hagyományosan indulhat szeptember 1-jén, persze az is előfordulhat, hogy nem

Normál tanévet terveznek, de a kormány, az operatív törzs és a járványügyi hatóság folyamatosan értékeli a helyzetet és ha szükséges, további intézkedésekről döntenek. Egyelőre csak egy dolog biztos: a bizonytalanság. 

A koronavírus-járvány hazai alakulása eddig kedvező, jelenleg nem indokolt a digitális oktatással helyettesíteni a hagyományos oktatást, ugyanakkor sok országban jelentősen nő a fertőzések száma és a hazai adatok is óvatosságra intenek  

- áll a közleményben. Kiemelik azt is, hogy az “iskolák protokollt fognak kapni a járvány elleni védekezést segítő teendőkről”. 

Már csak az a kérdés, mikor... két és fél hét múlva ugyanis becsengetnek, mégis nagy a bizonytalanság, több forgatókönyv is létezhet. A tanároknak, a diákoknak, és a szülőknek pedig feltételezhetően ismét az utolsó pillanatban kell majd alkalmazkodniuk a helyzethez. Persze a kormány által kialakított párhuzamos univerzumban az érintettek a digitális oktatásra való átállást is rendkívül élvezetesnek találták.  

A valóságban a pedagógusoknak az átállás extra kiadást jelentett, a szülőket pedig sokszor megoldhatatlan feladat elé állította a váratlan helyzet, ami a gyerekekre is komoly pluszterhet rótt.  

A jelek szerint szerint pedig az említett szereplőknek újabb kihívásokkal kell majd szembenézniük, megoldást találniuk azokra, méghozzá újfent egyik hétről a másikra.