Valakinek eszébe jutott a Fideszben, hogy Simonkát ki kéne zárni a pártból

Nem Orbán Viktor volt az.

Simonka György tevékenysége az utóbbi években rendkívüli módon erodálta a dél-békési Fideszt, az általa generált és érdekköre által menedzselt pályázatok szabálytalanságai miatt, már ez idáig 700 millió forint jogerős visszafizetési kötelezettsége keletkezett az önkormányzatoknak (ami várhatóan tovább fog nőni), ez biztos csődöt jelenti a településeink számára. Azok a Fidesz-tagok, akiknek nem egyezett a véleményük, sorra kizárásra kerültek, így mára szervezetünk nagyon meggyengült. Nem látom esélyét, hogy a 2022-es választásokon eredményesen tudjunk szerepelni, amennyiben a Simonka György a továbbiakban is folytatni fogja romboló tevékenységét  

- olvasható a Ruck által jegyzett kizárási javaslatban. A fideszes politikus azt is felrója a költségvetési csalással gyanúsított Simonkának, hogy koncepciós perrel vádolta meg a Központi Nyomozó Főügyészséget, ami szerinte súlyosan sérti a kormánypárt érdekeit, illetve nem tájékoztatta a helyi Fidesz-szervezeteket a büntetőeljárásról. 

Ruck hozzátette, a Fidesz alapszabályának két pontja kimondja, hogy kizárható az, aki a 

  • Szövetség Alapszabályát, programját, a Szövetség érdekeit, illetve jó hírét súlyosan sértő magatartást tanúsít, illetve 
  • bűncselekmény elkövetéséért a bíróság jogerős ítélettel sújtja, illetve az ellene indult büntetőeljárás tényéről és eredményéről a helyi szervezet elnökségét, neki felróható okból nem tájékoztatja. 

A kérdés már csak az, hogy eddig vajon miért nem merült fel Simonka György pártból történő kizárása? 

Illetve, ha nem Polt Péternek hívnák a főügyészt, hányan maradnának a frakcióban a Ruck által említett két pont megszegése miatt?