Fidesz: a regisztrált munkanélküliek száma csak 367 ezer

Ez pedig ugyebár kiváló. Ja, és a kormány állítólag egymillió embernek segített. Mondjuk, ha beleszámoljuk Kirgizisztánt, Mongóliát, vagy pl. Jeruzsálemet, ahol  pénzt osztogatott a magyar kormány, lehet, hogy tényleg kijön az egymillió.

Mintegy egymillió ember kaphatott valamilyen állami támogatást eddig a koronavírus-járvány alatt - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára szerda reggel az M1 aktuális csatornán. És nem nevetett közben.

Azt ugyanakkor elmondta, hogy a kormány a munkahelyvédelmi, a kutatás-fejlesztési és a munkahelyteremtő bértámogatással együttesen 270 ezer embernek nyújtott segítséget, de a támogatások köre ezeknél sokkal szélesebb volt, így jöhet ki a közel egymilliós szám.

Sokak szerint viszont ez a szám maximum úgy jöhet ki, hogy beleszámoljuk, hogy a világ számos egyén pontjára küldtünk támogatásokat. Júliusban pl. 1 millió dollárt adtunk jeruzsálemi iskoláknak.

Amikor "Magyarország komoly kihívásokkal nézett szembe", a magyar kormány akkor is nyújtott segítő kezet, május elején 

50 millió dolláros magyar-kirgiz befektetési alapot hoztak létre. Majd adtunk nekik lélegeztetőgépeket is a keleti nyitás jegyében.

Áprilisban pedig épp Mongóliában teremtett munkahelyeket a magyar kormány 18 milliárd forintért. Ja, és ne felejtsük el azt sem, hogy a jazidi nők társadalmi reintegrációját is volt miből finanszírozni.

Történt mindez úgy, hogy a tavalyi évhez képest júniusban 51 százalékkal több munkanélküli volt Magyarországon: 376 300 regisztrált álláskereső volt a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat regiszterében, 176 ezren pedig semmilyen pénzbeli segítséget nem kaptak a kormánytól.

De legalább Bodó Sándor ma kitért arra is, hogy "a regisztrált munkanélküliek száma kevesebb mint 367 ezer". Akkor jó. Köszönjük!