Kéri László: Egyre több oka van Orbán Viktornak, hogy aggódjon hatalma fennmaradásáért

A #hetikéri rovatban a hazai közélet egyik legérdekesebb egyéniségével, politikai gondolkodójával, Kéri Lászlóval beszélgetünk hétről hétre a legfontosabb történésekről. Azt megígérhetjük, a politológus soha nem rejti véka alá a véleményét. Itt a Heti Kéri

Zsúrpubi: Az elmúlt hét talán legfontosabb tanulsága, hogy állig felfegyverkezve várjuk a második hullámot.

K.éri László: Magyarország miniszterelnöke bizonyára egyszerre szeretett volna határozott, vicces és jópofán könnyed lenni, amikor szokásos pénteki monológjában azt találta mondani, hogy ők így várják a vírus második hullámát. Mármint állig felfegyverkezve. Lassan két évtizede szokjuk tőle ezt a kedveskedő militarista, harciaskodó hangnemet, amely korántsem annyira tréfás jellegű, mint amilyennek a hívei szeretik ezt látni.

Már önmagában az is sok mindent elárul a társadalomszemléletéről, ahogyan minden érdemi funkció nélkül a mondanivalóját katonai/harci kifejezésekkel nyomatékosítja, ha van értelme, ha nincs. Egy olyan ember szókincse, szemlélete, mentalitása ez, aki a világot csakis a harc keretei között képes értelmezni, ami egyébként talán magánügy lenne. A gond azonban mindezzel, hogy elvárná azt is, hogy mindannyian így gondolkozzunk.

ZSPB.: Pedig nem volt ez mindig így.

K.L.: Én még nagyon jól emlékszem arra, amikor Orbánék bekerültek az egyetemre és a kollégiumba, náluk senki nem gyűlölte jobban a katonaságot, a katonásdit, az intézményes erőszakot. Sőt, még arra is igen jól emlékszem, hogy ez az élesen antimilitarista hozzáállás még akkor is alapvető vonásuk volt, amikor majd öt-hat évvel később a Fideszt megalakították. Ha visszaemlékszünk, az elsők között követelték a sorkatonaság megszüntetését - igen helyesen. A teljes tagadástól az egyenruhások imádatáig igen hosszú út vezetett és ezen az úton a legtermékenyebb összetevőt az jelentette, amikor először érezhették meg a hatalom ízét – föntről, és először szembesülhettek ennek az elvesztésével 2002-ben.  Azóta látom ezt a szellemi menetelést megállás nélkülinek, folyamatosan a katonásdi és az intézményes erőszak imádatának irányába. Akik nem képesek a hatalmukat a hagyományos legitimáció eszköztárával folyamatosan megtartani, azok előbb-utóbb fokozódó vonzalmat éreznek az egyenruhás testületek teremtette biztos védelem iránt. S azután eljön az a pillanat is, amikor már csak ez az egyetlen tényező érdekli, a hatalom, amit bármilyen áron, akár a katonai erőszak puszta fenyegetése révén is meg akar tartani. Érdekes és tanulságos példázat ez ügyben éppen e mostani hetekből Lukasenka útja az elcsalt választásoktól az orosz katonai segítséggel való kacérkodásig.

ZSPB.: Itt tartana a mi „vezérünk” is?

K.L.: Ezt nem állítom, de az utóbbi néhány évben nemcsak nekem szúrt szemet az, hogy milyen fokozódó vonzalmat érez az erős emberek iránt:

Putyintól Erdoganig, a keleti diktátoroktól a vezérhajlamú nyugati kollégáig számos olyan alkalommal szeretett ilyen alakok erőterében fürdőzni, s láthatóan jól érzi magát közöttük. Egyébként a lélektani folyamat valóságos viszonyokká változtatását itthon is jól érzékelhetjük.

Nagy hirtelen csak három mozzanatot emlegetnék. Először is, a vírus kitörése után meglepő módon termelőüzemek és a legkevésbé sem harci jellegű munkahelyek hatalmas tömegét közvetlen katonai irányítás alá terelték, és e puccsszerű megoldásra sem akkor, sem pedig azóta nem kaphattunk elfogadható magyarázatot. Sőt, igyekeztek úgy viselkedni, mintha mindez a világ legtermészetesebb megoldása lett volna. A járvány hónapjaiban és az iskolák tetszhalála közepette keresztülverték az iskolai őrségek intézményesítését, miközben a pedagógustársadalom többsége ezzel egyáltalán nem értett egyet. Az elmúlt egy év során összehasonlíthatatlanul több pénzt költünk külföldi /német és amerikai/ fegyverbeszerzésekre, mint az elmúlt 30 év során bármikor. Most, amikor a gazdasági válságkezelés okán ezer más célra és helyre kellene jelentős összegeket fordítani.

Értelmes és elfogadható magyarázatot arra viszont nem kaphattunk, hogy ki a fene ellen fegyverkezünk, amikor körbe vagyunk véve NATO-szövetségesekkel.

Ez csak három, egymással nem is összefüggő példa, de azért arra alkalmas, hogy elgondolkozzunk a kormányfői militarista hangnem erősödésének lehetséges következményein. Egyébként, nekem még van egy külön félelmem is ez ügyben…

ZSPB.: Mi az?

K.L.: Az elmúlt néhány nap fejleményei is mind arra mutatnak, hogy a mostani magyar társadalomban éledezik a rendszer egészével szembeni ellenállás ethosza és gyakorlata. Mégpedig egyre sokszínűbb formák közepette. Az SZFE ellenállásának a híre máris nemzetközi hullámokat vert fel. A média nem méltatta figyelemre, de az önkormányzati dolgozók az elmúlt héten figyelmeztető sztrájkokat szerveztek, már pedig ez a réteg a lehető legritkábban merészkedik szembeszállásra, most viszont már ezerféle okuk is lett rá. A harmadik mozzanat: 58 olyan tudós tiltakozott írásban Palkovicsék önkényes és gusztustalan hatalmi visszaélésre valló pályázati beavatkozása ellen is, akik a legkevésbé sem tartoznak az ellenzéki holdudvarhoz. És a konkrét sérelmen túl nekik is elegük lett az egész hazug rendszerből is. S ha a névsoron végig nézünk, akkor a többség konzervatív, az egykor nemzeti/jobboldali tábor egykori támogatója volt. Ez három, egymástól független példa arról, hogy

a mai magyar társadalomban párhuzamosan érlelődik és terjed a rezsimmel szembeni felszólalás és a nyilvános ellenállás szándéka, legitim mivolta és természetes gesztussá válása.

És ezek a példák ráadásul az ellenzéki pártok cselekvési zónáin túli mezőkben formálódnak meg – igaz, valamennyien egy-egy rossz, elhibázott kormányzati döntésre adott reakcióként. Egyszóval, egyre több oka van Orbán Viktornak arra, hogy aggódjon hatalma fennmaradásáért. Úgy tűnik, hogy ettől az embertől egyelőre annyit várhatunk csak, amit ő maga mondott pénteken: állig felfegyverkezve várja a járvány második hullámát. Jobb lenne persze, ha a fegyverkezés helyett többet gondolkodna, és a hagyományos módon kormányozna is, mielőtt még végleg belegabalyodna saját újkeletű, militarista álmaiba.