Egy plakátmagány története és ami mögötte van
A nappalink falán van egy különös és magával ragadóan szép lenyomat a múltból: a Szegedi Nemzeti Színház Léo Delibes Lakmé című operabemutatóját meghirdető plakát. Az előadás időpontja 1956. október 26. A szomorú igazság azonban az, hogy az operabemutató elmaradt.
Reggeltől késő délutánig a sötétzöld fakeretben, opálos fényben derengő plakátot fedő üvegfelületen itt-ott a szemközti gesztenyefák sárguló levei visszatükröződnek. A koraőszi szeptemberi napsütés, ha délután bevilágít a szobába, akkor azonban már világosan látni a plakát középpontjában elhelyezkedő háromfejű alakot, Trimúrtit, a hindu Istent. Brahma, a teremtés, Visnu, a megtartás, és Siva, a pusztítás különös és megrázó egységben vannak jelen. A nyakon ülő három fej előre, jobbra és balra néz. A hindu mitológiában a cselekvés és a létezés minden típusa egységet alkot.
A plakát alsó harmadának középpontjában azonban egy nőalak körvonalazódik, ő Lakmé, egy indiai főpap, Nilakantha lánya, aki az opera története szerint halálosan beleszeret egy gyarmatosító angol sereg egyik katonájába. Komor, fekete háttérből a valamikor méregzöld színben játszó hindu Istenség előtt fehérben, zöld kontúrral ábrázolt Lakmé jelenik meg. Fények és árnyékok, homály és világosság váltják egymást, a Szegedi Nemzeti Színház Léo Delibes Lakmé című operájának plakátján, forrongó, majd forradalmi időben, az ötvenes évek zsarnokságának megtörhetővé váló pillanataiban, Szegeden.
A Szegedi Állami Színházból egyszer csak Szegedi Nemzeti Színház lett. A sematizmus kultúrpolitikai elvárásaiból, ha rövid időre is, de kiszabadulva, vissza akartak térni az európai színvonalú operai alkotóműhely hagyományaihoz. Az imperialista és dekadens nyugat-európai szerző Indiában játszódó darabját szerették volna bemutatni az akkor már javában forrongó nagyérdeműnek. Mert úgy érezték, hogy van értelme kitekinteni, van értelme meg-és felismerni azt a szentháromságot is, ami három egyenrangú isten az életet alakító körforgásáról szól, ahol a cselekvésbe és a teremtésbe vetett hit akkor sem tüntethető el, ha állandóan jelen van a pusztítás is. Szomorú, keserves évek előzték meg ennek a plakátnak a megszületését. Nélkülözés, elnyomás, megfélemlítés, az autokrácia zsibbasztó hétköznapjai. A Szegedi Nemzeti Színházba azonban eljutott a pesti forradalom hangja. Akkor is, most is kitartottak és hittek, hinni akartak a változásban.