A futballőrült Orbánisztánban teszteli az UEFA, mennyire terjed a vírus a stadionban

Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) az eredeti terveknek megfelelően nézők előtt kívánja megrendezni a csütörtöki Bayern München–Sevilla európai Szuperkupa-mérkőzést a Puskás Arénában. A jelek szerint ez az esemény határozza majd meg, hogy a koronavírus-járvány miatt elrendelt intézkedéseket, így a zárt kapus összecsapásokra vonatkozót is, módosíthatják-e még az év végéig.

Egyre rosszabbul festenek a magyar koronavírusos halálozási számok, ha összevetjük őket más európai országokéval. 

A népességarányos adatokat nézve lehagytuk már a briteket, az olaszokat és az osztrákokat is, pedig szeptember elején még nagyon hasonlóan álltunk. 

Orbán Viktor többször elmondta, hogy a járvány második hulláma alatt elsősorban a halálozások számára kell figyelnünk, mert a kormány más stratégiát választott, mint tavasszal.

„Azt akarjuk, hogy normális életkeretek lehessenek Magyarországon. Nem mondom, hogy minden ugyanúgy tud működni, mintha mi sem történt volna, de a dolgok működőképességét fenn lehet tartani” - mondta.

A napi esteszámok 8-900 körül alakulnak, a 20 ezres futballmeccs azonban a jelek szerint még mindig belefér. Még úgy is, hogy az UEFA bevallottan azt teszteli, milyen ütemben terjedhet ilyen körülmények között a vírus.

A kormánypárti Origo tegnap azt állította, levelet küldtek az UEFA-nak, amiben azt kérdezték, hogy "mi a céljuk a budapesti Szuperkupa-meccs nézők előtt megrendezésével, mit tesztelnek?"

Mint írják, válasz nem érkezett, azonban délután közleményt adott ki az európai szövetség. Ebből kiderül:

a csütörtöki "próbaesemény" határozza majd meg, hogy a koronavírus-járvány miatt elrendelt intézkedéseket, így a zárt kapus összecsapásokra vonatkozót is, módosíthatják-e még az év végéig.

Csütörtök este a Puskás Arénában a BL-győztes Bayern München játszik az El-győztes Sevillával, és a létesítmény a teljes befogadóképességének 30 százalékáig lehet közönség, ez 20 ezer nézőt jelent. Mindkét csapat részére három-három ezer jegyet biztosított az UEFA, a fennmaradó jegyek megvásárlására a lehetőséget pedig kisorsolta a beérkezett több tízezer igénylésből.

Az UEFA részéről logikus, hogy mindezt egy futballőrült regnálása alatt szeretné kipróbálni, de a hazai járványügyi intézkedések szempontjából egészen abszurd a jelen helyzet. Müller Cecília például tegnap azt mondta, hogy azért kell bezárni este 11-kor a szórakozóhelyeket, hogy megakadályozzuk a csoportosulásokat. Igaz, tudjuk, a magyar kormánynak eddig is mást jelentett a csoportosulás a stadionban, és mást a szórakozóhelyeken.