Dzsudzsáké a hét vicce: Sikerre éhes labdarúgóként érkeztem Debrecenbe

Miután elküldték arab csapatától, és az NB I-be sem kellett, a másodosztályban szereplő Lokihoz igazolt, bejelentésekor pedig elemi erejű nyilatkozattal jelentkezett. 

Keményen beleállok az előttem álló feladatokba, ám hangsúlyoznám, nem a végső pánikmegoldás volt számomra a Debrecen.  Azért jöttem ide, hogy minden nap, minden edzésen, minden meccsen megmutassam, hogy mennyi van még bennem. Sikerre éhes labdarúgóként érkeztem, remélem, a teljesítményemmel meg tudom győzni Kondás Elemért, hogy a pályán a helyem. Messze vagyok a levezetéstől, sokkal többet érzek magamban, minthogy megelégedjek a kispaddal vagy az utolsó húsz percekkel

- nyilatkozta a 33 éves labdarúgó. 

Aki már akkor nem a sikerre, hanem egészen másra volt éhes, amikor a holland sztárcsapat, a PSV mezét az Anzsi Mahacskala nevű orosz klubéra cserélte. Ahonnan tulajdonképpen már nem volt számára visszaút, majd eljutott odáig, hogy az NB III-as színvonalú arab bajnokságból is elküldték és a magyar élvonalba sem kellett. 

Jó hír számára viszont, hogy a másodosztályú DVSC elsőosztályú büdzsével vágott neki a bajnokságnak, miután az önkormányzat magához ölelte a klubot.   

Szerinted Dzsudzsák Balázs sikerre vagy pénzre éhes?
Évek óta nem érdekli a foci, csak a bankszámlája!
Nagyon motivált, vissza kell tenni a válogatottba is!