Hogyan lehet Bartókról gyerekeknek mesélni?

76 évvel ezelőtt távozott el az élők sorából Bartók Béla. A zeneszerző  és zongoraművész életét ismerteti meg a gyerekekkel Mészöly Ágnes A fiú, akit elvarázsolt a zene című könyve. Igazán nagyszerű feladat Bartók Bélát közel hozni a kisdiákokhoz és kedves, derűs hangvételű esti mesélés keretében megismertetni az életét.

Az ilyen típusú ismeretterjesztéshez kultúrmissziós tevékenységgel párosuló pedagógiai elhivatottság és érzék is szükségeltetik. Mert igenis emberközeli, átélhető és átérezhető történetek, portrék kellenek még a popularitást leginkább megvető zsenikről is, ha nem szeretnénk azt, hogy végérvényesen elfeledkezzen róluk és soha meg sem ismerje őket a legifjabb generáció.

A fiú, akit elvarázsolt a zene című könyv olvasása vagy felolvasása közben szinte biztos, hogy felcsillan a kisebbek szeme, ha megtudják például azt, hogy Bartóknak volt saját selyemhernyó-tenyészete is. De lehet, hogy az még több diák érdeklődését felkelti, hogy Bartók hamar rájött arra, hogy jó dolog a szabályok ellen véteni, csak éppen ezt nem az iskolában, hanem a zenében tette meg. Bertóthy Ágnes rajzaival pedig még inkább közel kerülhet a gyerekekhez az az eltűnt világ, amiben a zenei zseni felcseperedett. Ha a népzenekutatást szeretnénk egy kicsit közelebb hozni a digitális bennszülöttekhez, akkor pedig az Észak-Afrikában és Törökországban, valamint Amerikában is feljegyzett többezer dallam összegyűjtésének izgalmával érdemes beindítani a gyerekek fantáziáját. Sokszor áthidalhatatlannak hitt szakadékok választják el az idősebb generációt a most felnövekvő legifjabbaktól. Ilyen és ehhez hasonló könyveken keresztül talán sikerül egy kicsit közelebb kerülni egymáshoz az egész családnak szellemi és lelki síkokon.

Borítókép: mta.hu

(A cikk első változata 2020. 09.26-án készült.)