„Mindig képes vagyok magamat meghódítani” - Amerigo Totra emlékezünk

Mindig képes vagyok magamat meghódítani” - mondta 1982-ben, cigarettával szájában két évvel halála előtt az MTV riporterének Tóth Imre, szobrászművész, akit a világ Amerigo Tot néven ismert meg.

112 évvel ezelőtt, ezen a napon született Fehérvárcsurgón Amerigo Tot, aki már fiatal korában Rómába vándorolt szerencsét próbálni.

A születés és a halál közti utat minél kacskaringósabban tesszük meg, annál többet élünk”

- vallotta a szobrász, akinek nevéhez kapcsolódik többek között a világ legnagyobb domborművének megalkotása is: a Gödöllői Agrártudományi Egyetem dísztermében található A mag apoteózisa című nagyszabású alkotás.

A művész remekművei közé tartozik az a grandiózus síremlék is, amelyen négyszázhetvenkét fej található és amelyet a velencei Goldoni család leszármazottjai rendeltek meg Bolognában. Amerigo Tot azt vallotta, hogy éppen olyan összefonódásra lenne szükség az építészet és a szobrászat között, mint a reneszánsz idején, amikor a szobrász beleszólhatott az építészeti problémákba is, hiszen mindkét művészeti ág a tömeggel dolgozik.

A figurális és gömbölyded formáktól egészen az absztrakt művészet formanyelvét is magáénak tudó alkotó művészi hitvallásának lényegét többek között úgy foglalta össze, hogy:

Nem akarok magamból egy számot csinálni, amikor azt mondják, hogy tizenkettő és akkor Tóthra kell gondolni.”

Amerigo Tot 1982-ben rögzített portréfilmben már az ökológiai katasztrófát sejtető kijelentéseket tett, hiszen az Őfelsége, a Kilowatt című szobor megszületésének oka az a felismerés volt, hogy egy elkeserítő és katasztrófába torkolló küzdelem folyik az emberiség ijesztő mértékben gyorsuló energiaszükségletének kielégítéséért. A nyíltan baloldali nézeteket valló művész rendkívül szerteágazó tematikájú életművében az űrhajósok tiszteletére megálmodott műalkotásokon át a nagyvárosi életérzésen keresztül jutunk el az ősformát a kavicsban magtaláló alkotó nyugalmáig.

A stílusok széles palettája, formák és gondolatok, a megragadható és az elvonatkoztatott művészi megfogalmazások találkozásai fedezhetők fel Amerigo Tot rendkívül gazdag életművében