Miközben a Fidesz krumplit árul nyomott áron a választóknak, az ellenzék jelöltjéről találták ki, hogy "szavazatokat vásárol"

A fideszes sajtó egyre "kreatívabb" hazugságokkal támad, most épp azzal vádolták Bíró Lászlót, hogy sertésekért akart szavazatokat vásárolni.

Az alábbi, Jobbik által közölt felvételek Borsod megyében készültek, ahol a Fidesz számára is rendkívül fontos időközi választást tartanak október 11-én. A kormánypártok nyomott áron értékesítenek több élelmiszert, véletlenül pont ott, ahol Koncz Zsófiának aláírást gyűjtenek. Büszkén közölték azt is, hogy ez nem az első és nem is az utolsó eset.

Október 3-án szombaton Tiszaújvárosban igyekeztek "kedveskedni" a választóknak. Hogy valójában mit gondolnak róluk, az egy héttel ezelőtt Koncz Zsófia testvére által kiderült.

Mindennek fényében sikerült kitalálniuk a hétvégén azt, hogy Bíró László sertésekért akar szavazatokat vásárolni. Az ellenzék közös jelöltje közleményben tudatta, hogy pert indít a hazugságok miatt.

Az élelmiszerrel vásárolt szavazat a Fidesz módszere – ahogyan az ma is történik Tiszaújvárosban, a „Kedvezményes őszi éléskamra akción”. A témában megjelentetett hazugságok miatt pert indítok, és ahogyan a pénteki napon nyertem, úgy ebben az ügyben is nyerni fogok. Tisztában vagyok vele, hogy a Fidesz fél a kétharmad lebontásától, azzal is tisztában vagyok, hogy kizárólag hazugságokkal tudnak támadni a térségre írt programommal szemben - fogalmazott Bíró László. Hozzátette, hogy a választók nem kíváncsiak erre, "mert a borsodiak, abaújiak, hegyaljaiak és taktaköziek nem hülyék".

Sem megvenni, sem megvezetni nem lehet őket – ha mindezt nem tanulták meg eddig, október 11-én majd megtanulják. Én addig a választókkal foglalkozom, utána már Önökkel is fogok a Parlamentben - szögezte le a Jobbik politikusa.