Kéri László: Könnyen lehet, hogy az orvosi bérek emelése is csak a megszokott PR-kormányzás trükkje
A #hetikéri rovatban a hazai közélet egyik legérdekesebb egyéniségével, politikai gondolkodójával, Kéri Lászlóval beszélgetünk hétről hétre a legfontosabb történésekről. Azt megígérhetjük, a politológus soha nem rejti véka alá a véleményét. Itt a Heti Kéri
Zsúrpubi: Úgy tűnik, hogy az elmúlt hét legfontosabb eseménye az orvosoknak beígért radikális béremelés meghirdetése lett, mert minden létező fórumon erről beszélgetnek.
Kéri László: Ehhez természetesen nem értek, a jelenség egészét tekintve viszont lehetséges egy kívülállónak is megjegyzéseket tennie. Az egyik az, hogy emlékszem arra, ez a követelés sok-sok éve lóg a levegőben, sőt, még olyan tüntetésekre is emlékszem, amikor a Kossuth téren követelték az egészségügyi dolgozók a tarthatatlan helyzet orvoslását. Arra is emlékszem, hogy az év legelején még híre-hamva sem volt a járványnak, amikor már a hozzáértők jelezték, az idén nagyon nagy bajok lesznek a kórházak és általában az egészségügy alulfinanszírozottságából adódóan. Amikor a járvány kitört, talán a karantén meghirdetésével egy időben kellett volna ezt a jelentős béremelést legalább beígérni. Csak közbevetőleg: ezelőtt hatszázhetven évvel, amikor Európában kitört a nagy pestisjárvány (kb. 1348 táján), Firenze városának vezetése a legelső intézkedések között az orvosok fizetését a kétszeresére emelte, majd egyúttal azt is megtiltotta nekik, hogy más városokba költözzenek. Egyszóval, ezt az intézkedést legalább fél évvel korábban, de legkésőbb a nyáron meg kellett volna lépni.
ZSPB.: A kormánymédia viszont máris úgy ünnepli mindezt, mintha már holnaptól lehete hatása.
K.L.: Különösen szerencsétlen mindezt összekötni a hálapénz elleni - most már talán harmadik alkalommal is kudarccal kecsegtető - hadjárattal. Mindig elszörnyedve szemlélem azt a fajta, politikai indíttatású moralizálást, amely azt hiszi, hogy egy, a jövőre nézve érvényes ígéretnek már a következő napoktól kezdve erkölcsi és jogi szabályzóként kellene működnie. Nézd meg az elmúlt napok vitáit, kezd megint eltolódni a hálapénz körüli ügyek felé, miközben az sem világos még, hogy pontosan kik, mikor és mekkora összegekre számíthatnak.
Nem beszélve arról a világos körülményről, hogy az orvosi kar egy sokkal nagyobb létszámú segédszemélyzettől övezve dolgozik, akiknek a munkája ugyanolyan módon nélkülözhetetlen egy működő egészségügyben. Mintha semmit sem tanultak volna a nyáron rengeteg vitát kiváltott egyszeri jutalmazás konfliktusaiból. Megint az az érzésem, hogy a szokásos kormányzati kommunikációs politika újabb darabjával szembesülhetünk, nagyjából hasonlóval, mint amit a 13. nyugdíj kapcsán már egyszer elsütöttek, és most újra elővettek.
ZSPB.: Mire gondolsz?
K.L.: Arra, hogy egy olyan intézkedést kezdenek el hangosan és előre ünnepelni, ami egyébiránt nem ma, nem holnap és nem is egyszerre teljesül, hanem sok-sok évre elhúzva. Ám a propagandában, a plakátokban, a kormányzati hirdetésekben már úgy hivatkoznak rá, mint ami már teljesített, kipipálható feladat. Ezt a fajta kormányzati megoldást nevezném állandó „kommunikációs kormányzásnak”. Azt hiszik, hogy a ráolvasás a leginkább hatékony gyógyszere valamennyi társadalmi problémának.
A nyakunkra szakadt az elmúlt néhány hétben a járványnak az a második hulláma, amely minden adatát tekintve erősebb, pusztítóbb és keményebb, mint amilyen a tavaszi volt. Ezt még a legelvakultabb Fidesz-politikus is kénytelen belátni, továbbá talán még azt is, hogy a neheze ezután jön. Lehet ilyenkor ráolvasással hajtogatni, hogy a kormányzat felkészült, az egészségügy teherbíró, a katonás vezénylési technikákkal minden megoldható stb, stb. Ez egy idő után nem fogja tudni eltakarni azt a fajta valóságot, amit akármely nap a Facebook-oldalakon is elolvashatunk azoktól, akiknek közvetlen és személyes élményeik vannak a pillanatnyi egészségügyi állapotokról.
Ez a helyzet a következő hetekben sokkal rosszabb lesz, a ma még szórványos, bár minden honnét hallható gondok előbb-utóbb összeállhatnak egy általános válsághelyzet érzékelésévé, s attól tartok, hogy a központi válasz majd ez a most bejelentett és a jövőnek szóló nagyszabású béremelés lesz. Lám, mi mindent megtettünk, mennyire előrelátóak voltunk, micsoda áldozatokat hoztunk stb. Miközben sem előrelátók nem voltak, miközben semmiféle áldozatot nem hoztak, mert ezeket az intézkedéseket az Uniótól kapott és elhallgatott külön forrásokból is lehetett volna rendezni. Miközben semmiféle áldozathozatalról nincs és nem is volt szó, mert a saját klientúra finanszírozása változatlanul tovább tartott. Szóval, az a kevés, amit eddig megtudtunk, nekem sokkal inkább a megszokott PR-kormányzás trükkjeit idézi fel. Ugyanakkor persze azért szurkolok, hogy minél több orvos itthon maradjon, s ha lehet minél többen jöjjenek haza, és legyen végre valami komolyabb előrelépés e kifosztott és lepusztulni hagyott ágazat működőképességének javulásáért. Ez az ország a közeli és távolabbi jövőben is egyre betegebb, egyre idősebb és egyre kiszolgáltatottabb lesz, és egy idő után ez már milliók mindennapos gondjaként fog jelentkezni. Éppen ideje lenne annak, hogy az egészségügy egészével végre valami pozitívum is történjen. Az elmúlt tíz évben szép lassan és nagyobb zajok nélkül kialakult az a fajta, piacosított magán-egyészségügy, amelyben a tehetősebb és/vagy hatalomközeli rétegek számára elérhető, olykor nyugati színvonalú ellátást is lehet kapni, itthon is. Csakhogy, mindez legfeljebb három-négyszázezer ember luxusa, bár az is nagy dolog, hogy ők legalább a határokon belül és pénzért hozzájuthatnak ehhez. A többséget viszont éppen az idei - és feltehetően még a következő - év kedvezőtlen gazdasági hatásai még kiszolgáltatottabbá tette és teszi is még. Ők nem fognak tudni megfizetni sem extra, sem pedig alapvető ellátásokat. Az a jövő nagy kérdése, hogy velük majd mi lesz.
ZSPB.: Ennyire sötét lenne a jövő?
K.L.: Pillanatnyilag igen, de azért az elmúlt héten láttam kedvező jeleket is, megjelent a V21 csoport nemzeti minimum-programja, amelyből kiolvasható egy olyan vízió is, amely kellő felelősséggel számol ezekkel a gondokkal is. Ugyanakkor eléggé reális és körültekintő ahhoz, hogy a versengő pártok álmai helyett ténylegesen betölthesse egy egységesen induló ellenzék közösen is vállalható kormányzati vízióinak az alapját. Csak abban bízom, hogy az elkövetkező pártegyeztetések, belső alkuk nem verik szét ezt a programot és képesek lesznek mögé sorakozni. És nem csinálnak presztízskérdést abból, hogy melyiküké legyen, melyik párt tudna még vonzóbbat kitalálni…