Kinek jó, ha mesékkel és nem a valós problémákkal foglalkozunk?

Hogy csak két szektort említsünk, az idegenforgalomban és a vendéglátásban dolgozók munkahelyei sorra szűnnek meg. Színházak, múzeumok, koncerttermek küzdenek a fennmaradásért. Nem lehet tudni, hogy meddig és milyen mértékben folytatódik az emelkedés, de 2020 második negyedévében nőtt a munkanélküliek száma. Az élelmiszerárakról pedig nyugodtan kijelenthetjük, hogy az elmúlt időszakban valósággal elszálltak.

Drágult többek között a gyümölcs, a zöldség, a tojás, a tej és a sertéshús is. Az egészséges, vitamindús táplálkozás lényegében a vagyonos réteg kiváltsága lett. A szolgáltatások ára is emelkedett, az egészségügyi magánellátás igénybevételéről pedig jó, ha az egyszerű, magyar ember nem is álmodik. Családok megélhetése került veszélybe, hitelek törlesztése, albérletek kifizetése lett sokak számára teljesíthetetlen anyagi kötelezettség. Mindeközben a hazai oktatás és vele együtt a tudományos élet függetlenségének felszámolása is megkezdődött, gondoljunk csak a Magyar Tudományos Akadémia és a Színház és Filmművészeti Egyetem autonómiájának elvételére.

A másként gondolkodókra és a hiteles, tényfeltáró ellenzéki újságírásra nyilvánvaló, hogy egy ilyen autoriter rendszerben nincs szükség. A tiltakozás kifejezésére - az SZFE hallgatóinak és a velük szolidáris emberek demonstrációján kívül - tömegeket megmozgató tüntetésekre pedig a járványhelyzetben nincs lehetőség. És ezt jól tudja a hatalom. Az egyszeri, halandó magyar ember most minden éjjel azon retteghet, hogy mikor ébred fel lázasan és kezdődik el vele és családjával a koronavírus fertőzöttek kálváriája. Hogy mikor kerül végleg létbizonytalanságba, ha eddig még valamilyen csodával határos módon sikerült is megélnie, akkor most bármikor összedőlhet a kártyavár.

Ebben a nyomorúságos helyzetben pedig bedobnak még egy gumicsontot a foghíjas, kivéreztetett magyarok Kárpát-medencei ketrecébe: kezdj el az átlagtól eltérő, másként élő és cselekvő mesehősöket gyűlölni, találd ki, hogy most meg kell védeni a gyerekeinket, mert nem a vírus miatt, nem a betevő falatért, nem a megélhetésért folyik itt izzadságos küzdelem, nem azért, hogy tegyék rendbe az egészségügyet, hogy legyen szabad oktatás, szabad sajtó, és összességében egy szabadabb Magyarország, hanem a Meseország mindenkié című mesekönyv és benne mondjuk a fiús királylány a hibás mindenért.

És megint telnek-múlnak napok, hetek. A kínok, fájdalmak, gyötrelmek, szenvedések bennmaradnak sokmillió ember szűkös szobáinak falai között. S a többség, a megélhetésért folytatott küzdelemben még ebből a szánalmas, lyukacsos gumicsontból sem kapott. Pedig lehet, hogy tudták volna folytatni a mesélést, például a családon belüli erőszak fekete krónikáival…