Krumplisztán tragédiája

A borsodi választás legfőbb tanulsága, hogy az Orbánék által szándékosan konzervált nyomor és nincstelenség aprópénzzel politikai haszonra váltható. A képlet pedig faék egyszerű: krumpli = szavazat, szavazat = választási győzelem.

A múlt hét vasárnap sokan voltak szemtanúi Borsod megyében, hogy míg Bíró Lászlóra szabad akaratukból, meggyőződésből, bizalomból szavaztak a helyiek, addig Koncz Zsófiáék az embereket tekintették két lábon járó szavazólapnak, amik nagyjából 1-1 zsák krumplit érnek számukra. Ami pedig talán még elkeserítőbb, hogy tették mindezt ilyen arcokkal:

Fényképek, beszámolók sora jelent meg arról, hogyan hordták a Fideszt „támogató” uzsorásküllemű tagok a nyomorban élőket az urnákhoz, akik nem azért ragadtak tollat, mert Zsófi „programja” meggyőzte őket, hanem mert számukra egy kiló krumpli legalább két napi betevőt jelent.

A kormánymédia azóta is zengi, hogy az ellenzék nem képes elfogadni a vereséget. Az eredményt a fenti körülmények tükrében valóban elég nehéz elfogadni, még akkor is, ha a magyarok az elmúlt évtizedek alatt immunisak lettek a fideszes választási csalásokra.

Hollik István fideszes kommunikációs igazgató a minap arra a többször feltett kérdésre, hogy ők osztottak-e krumplit, laptopot, egyetlen alkalommal sem mert válaszolni, ezzel pedig gyakorlatilag beismerő vallomást tett.

Ő egyelőre megteheti ezt következmények nélkül. Mint ahogy megtehetik azt is, hogy krumplira cserélik a választójogot, felszámolva ezzel a demokráciát. Egyelőre.